„A napraforgót vagy éppen a kukoricát most tavasszal ugyanúgy el kellett vetni, mint tavaly, így az éven belüli termékek – például a vetőmagok, a növényvédőszerek, a műtrágyák és az alkatrészek – forgalmában nem éreztünk csökkenést, sőt inkább némi növekedés tapasztalható. Ugyanakkor a nagyobb beruházásokkal, gépvásárlásokkal kivárnak a gazdák” – mondta a Heteknek Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cége, a KITE Zrt. alkatrész-kereskedelmi igazgatója. Rimaszombati Imre hozzátette: tavaly év végén már az idei évre tervezett gépértékesítésük közel 25 százalékát szerződésbe foglalták, így a mostani megtorpanás a koronavírus miatti bizonytalanságnak, valamint a forintgyengülésnek köszönhető.
A vírus bombaként robbant, a bevételeink áprilisban a felére csökkentek.
„Az Európai Unió elmúlt hétéves gazdasági ciklusában mi mindig arra igyekeztünk ösztönözni a hazai mezőgazdaság szereplőit, hogy ezeket az éveket kegyelmi időszakként használják fel, és az agrártámogatásokat fejlesztésre, a hatékonyság és a versenyképesség javítására fordítsák. Vannak, akik ezt megértették, és vannak, akik nem” – fogalmazott a beruházások szerepével kapcsolatban az igazgató.