Egyik olvasónk számolt be arról, hogy álcégek telefonon hívogatnak embereket azzal, hogy ha nem akarnak meghalni a vírusfertőzéstől, akkor rendeljenek megfelelő védőcsomagot. Más azt mesélte, hogy a munkahelyén az élelmesebbek már a járvány kitörésének kezdetén feltankoltak szájmaszkokból, s most borsos áron kínálják azokat az ismerősöknek, munkatársaknak. Az internet hemzseg a koronavírussal szemben hatékonynak mondott csodaszerektől, oltóanyagtól is. Japán hekkerek pedig egészségügyi szervezetek nevében küldözgetnek számítógépes vírusokat tartalmazó e-maileket.
A hírdzsungel közepette az emberek bizonytalanok abban, mennyire fenyegető a járványveszély. Lapunk által körbekérdezett családanyák többsége még nem halmozott fel emiatt tartós élelmiszereket – mint kiderült, inkább a férfiakat foglalkoztatja, hogy mi lesz, ha netán tényleg nem lesz mit enni. „Nálam a kamrában, hűtőben mindig van egy hétre való élelem, amit rendszeresen feltöltök. De őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan lehetséges hónapokra előre ivóvíz- és élelmiszer-készletek biztosítását megoldani” – mondta el lapunknak egy ötgyermekes édesanya.
Az általános bizonytalanság közepette rengeteg egymásnak ellentmondó hír lát napvilágot. Krasznai Csaba kiberbiztonsági szakértő az ATV Híradónak úgy nyilatkozott, hogy az első pillanattól kezdve megjelentek Magyarországon is olyan álinformációk, melyek szerint nálunk is van fertőzött beteg (ma már tényleg van), vagy megtalálták a vírus ellenszerét, illetve a hatalom elhallgatja az információkat. A szakember hangsúlyozta, hogy csak a kormányzati kommunikációnak és a mértékadó hírforrásoknak szabad hinni.