A Vígszínház csúfos körülmények közt lemondott vezetőjének ez a finom balansz sajnos nem sikerült. Ami most történt, oly törvényszerű, mint a gravitáció ereje a zuhanó tárgyakon.
Mert a hatalom jogos és szükséges gyakorlása abban a pillanatban válik zsarnoksággá, ha már nem szolgálja a vezetett közösség érdekeit. Bár a hatalmi szó kényelmetlen lehet, mint most az otthonmaradásról, s a boltok korlátozásáról szóló ukáz, épeszű ember mégsem ágál ezek ellen. Belátja, hogy érte van és nem ellenére. Nem oly nehéz észrevenni az ilyesmit. Ha azonban – mondjuk – a munkahelyi hatalom világosan, félre nem érthetően csupán egyetlen célt szolgál, a csúcson tanyázó egó kiteljesedését, akkor borítékolt a bukás, csak az időpontja kérdéses. Ebben az a fájdalmas, hogy e folyamat képes évekig elhúzódni, rengeteg embert megkeseríteni. Hisz a nyomás a családok térfelére is bejuthat, például gyomortáji diszkomfortérzeteket generálhat, ha a vasárnapi rántott húsnál „már megint az odabenti” állapotok kerülnek szóba. Ezért sem túlzás (amint ez elhangzott) toxikus légkörről, mentális környezetszennyezésről szólni.
A legenda szerint xerxész fogadta az istenítő hódolatot, ám mögötte egy rabszolga állt, aki a négy égtáj királyának fülébe súgta: „ne feledd, te is csak ember vagy”.
2020.03.27. (XXIV/13)
