Számuk egyre csak „nő”. Az idősebb egyedülállóké éppúgy, mint a szingliké, azaz a húszas-harmincas éveiket taposó hajadonoké. Ezzel szemben a magyar férfiaknak mindössze 22 százaléka él párkapcsolat nélkül. Ebben nyilván közrejátszik az is, hogy az idős népesség többségét a nők alkotják.
Egyes országokban még az ötvenes, egyedül élő farmert is „single”-ként, azaz egyedülállóként szokás emlegetni. A köztudatban viszont a szingli kifejezés nem férfit, hanem kizárólag fiatal nőt jelent, aki többnyire rosszul érzi magát a bőrében. A pszichológusok magánytól szenvedő páciensei jobbára nők - a fiatal férfiak többnyire élvezik a függetlenséget, idősebb korban viszont sokkal nehezebben viselik a magányt.
Eleve a társadalom egyedülállóit „szabad férfiakra” és „magányos nőkre” szokás bontani. A nők a 20. században kivívták ugyan önállóságukat, de szemmel láthatóan nem érzik jól magukat. Az életre szóló társ és a gyermek iránti vágy, úgy tűnik, kiirthatatlan belőlük. Genetikai sajátság ez? Vagy ólomsúllyal rájuk nehezedő társadalmi elvárás okozta frusztráció? Szakemberek szerint a társadalmi tényező csak erősíti a biológiait.
„A szingliség csak úgy jó, ha van pénzed, lakás, verda, barátok stb. - írja egy internetes fórum férfiolvasója. - Ha ez nincs, egy csóró, magányos vesztes vagy. Harminc múltam, szólóztam én is eleget, de felszálltam az utolsó vonatra, így három hónap múlva megnősülök. Sosem hittem volna a sok kudarc után, és most tessék! :) A barátaim mind egyedül gyötrődnek, harminc felé is a szüleiknél, egyre fáradtabban mennek az éjszakai kalandokra, egyre gyakrabban jönnek haza hajnalban üres kézzel, és egyre rosszabb minőséggel dolgoznak... Ők cikiznek engem, én meg csak mosolygok. Érdekes, amióta az esküvőt tervezzük, az asszony szingli barátnői is elmaradtak! :) Meglátjuk majd, ki jár jobban, kockázat nélkül nincs boldogság.”
Mindenhol a világon beszélnek szinglikről, a jelenség lényegét és tendenciáit tekintve mindenhol hasonló, de egyes kultúrákban nagyon különböző módon jelenik meg. Amit Magyarországon értünk alatta, az is egy meglehetősen speciális változat - mondta el érdeklődésünkre Kőrössy Ágnes szociológus. Egy Bridget Jones-féle szingli például egyfolytában meg akar felelni a társadalmi elvárásoknak, és mindenáron férjhez akar menni, az egész élete e körül forog. Életvezetési mintákat keres helyzetére, s ezek híján a magazinokban olvasható tíz tuti tippet tartja szem előtt. Ő az angol kispolgár életét akarja élni, aki otthon pelenkázza a gyermekét.
Az amerikai típusú szingli viszont élvezi, habzsolja a fogyasztói javakat, szeret szép ruhákban járni, és kőkemény elvi kérdést csinál a függetlenségéből. Az amerikai nagyvárosokban már régóta kialakult az erősen férfiellenes, öntudatos nő képe, s ebből jött létre a hasonlóképp öntudatos szingli. „Ez a céltudatos, függetlenségét militánsan védő nőtípus a 20. század elején megindult feminista mozgalmak szülötte, akit magánéletében is az a cél vezérel, hogy megbosszulja az évezredeken át tartó férfiuralmat” - állítja Sylvie Tenenbaum francia pszichológusnő, akinek hazájában nemrégiben jelent meg a szinglitémát feldolgozó könyve. Véleménye szerint ez a fajta markáns, férfiellenes „szexizmus” Európában még nem olyan erős, mint az USA-ban, de egyre jobban érzékelhető. Egyre több, méghozzá csinos, intelligens nő fordul pszichológushoz - mondja -, mert szenved a magánytól. Úgy látszik, hogy a házasság minden ellenkező hiedelem dacára kikerülhetetlen mérföldkő marad a nők életében. A tanulás, a munkavállalás lehetősége és a fogamzásgátlás biztosította a nők önállóságát, akik 30-32 éves korukig a hajadon létnek rengeteg előnyét élvezik. Túl a harmincon azonban üt a biológiai óra, egyre inkább elkezdenek gyermek után vágyakozni, s a lehetséges férfipartnerekben a potenciális apát keresik.
Magyarországon a nyugati, harcosan független nőtípus nem jellemző. Kőrössy Ágnes meghatározása szerint a jellegzetes magyar szingli 26-35 év közötti diplomás nő, aki jó keresettel vagy annak lehetőségével, s a társadalomba beilleszkedő, konformista egyéniséggel rendelkezik. Speciálisan nagyvárosi létforma az övé, megfelelő pénzköltési és szabadidős szokásokkal. Hozzá képest egy mai harmincas falusi egyedülálló nő hagyományos életvitele nem nevezhető szinglinek.
Mindazonáltal a városi hajadon is erősen szenved az egyedülléttől, míg a hasonló korú és helyzetű fiúk jobban érzik magukat. Többnyire tipikusan jó kislányokról van szó, akik egész életükben azt hallották, hogy tanuljanak, mert akkor lesz egzisztenciájuk, és megtalálhatják méltó partnerüket is. A házasság is egy megoldandó „vizsgafeladat” a számukra. S valljuk be, nem könnyű feladat egy tökéletes, magányos férfit találni, ráadásul kölcsönösen szerelembe is esni vele. Erre az élethelyzetre eddig nem sok minta adódott, a lányok mindenesetre várják a megígért herceget. De nem jön!
Mindent meg tud a szerencsétlen lány oldani, egyetlen dolgot kivéve, a párválasztást - mondja Kőrössy Ágnes. Ez a szingli csapda, hogy a karrierben célravezető módszerek a magánéletben csődöt mondanak. Hiába kétszülős családból jön a többségük, a párválasztásra, családi életre nem készítette fel őket senki, az iskolai előmenetel volt a cél.
„Nehogy azt hidd, hogy ez fenékig tejfel - mondja a 33 éves Anna. - Szerintem egy kívülálló nem is értheti meg igazán. Elmegyek például a barátnőmmel egy hétvégére valahova. Jobbára együtt vagyunk, ugye, mert nem ismerkedünk fűvel-fával, és akkor a szállodaportástól az úszómesterig mindenki leszbikusoknak néz minket. Az a helyzet, hogy a fiúknak ma eszük ágában sincs házasodni. Ha pedig mégis rászánják magukat, többnyire úgy 35 éves koruk után, akkor is inkább a 20 éveseket választják.”
A szinglilét kényszerhelyzet, a dolog nem arról szól, hogy manapság önző lányok születnek, akiknek feltett szándékuk, hogy magányosan éljék le az életüket. Inkább belesodródnak ebbe a helyzetbe, amit aztán többféleképpen értelmeznek - állapítja meg a szakember.
Utasi Ágnes szociológus kutatásai is azt támasztják alá, hogy az önkéntes szingli a legkevésbé jellemző. Nagyvárosi diplomás fiatal nők körében végzett kutatásai során kimutatta, hogy a szinglik 85 százaléka a tartós párkapcsolatot tartja ideális életformának, és csak 15 százalék maradna szívesen egyedül. Kiderült az is, hogy a magyar szinglik kétharmada a távolabbi jövőjét házasságban és gyerekkel képzeli el. A nagy kérdés az, hogy ez a vágyuk megvalósul-e majd, vagy pedig örökre egyedül maradnak? Az a sztereotípia tehát, miszerint a szingli önző, karrierista, és kerüli a párkapcsolatokat, az egyedülállók csak igen kis hányadáról mondható el. Mint ahogy az is, hogy változatos, színes életet élne: a női magazinok sugallta torz ideákkal szemben a többség ugyanis az átlagosnál is kevesebbet jár moziba, színházba, szórakozóhelyekre, uszodába, kirándulni, és nem a szépségipar megszállottja.
A hosszúra nyúlt diákévek - ma az egyetemisták átlagéletkora 24-25 év -, az „elhúzódó kamaszkor” és az anyagi körülmények egyaránt közrejátszanak abban, hogy kialakult egy olyan húszas-harmincas éveiben járó réteg, amely tanulmányai befejeztével is a szülői házban él. S ennek a kettős életformának csak az előnyeit élvezi: szülei gyerekként ellátják őt, miközben ő szabadon bánik a pénzével és idejével. „Használd ki a fiatalságot, élvezd az életet, amíg szabad vagy!” - hallja minduntalan, s nem csoda, ha nehezen adja fel egyéni ambícióit egy házasság kedvéért. Utasi Ágnes kutatásai rávilágítottak a magyar társadalom kettős moráljára: az emberek többsége ugyanis a házasság előtti együttélést, partnerváltogatást elfogadja, elítéli viszont a házasságon kívüli kapcsolatokat, és a házasfelek között a hagyományos szereposztást tartja kívánatosnak. Azaz a házasságkötésig felszabadítja a fiatalokat a tradicionális értékek követésétől, azután viszont számon kéri azokat. Nehéz feladat azonban a totálisan szabad életformáról ripsz-ropsz átváltani a tradicionális értékrendre.
A halogatott elköteleződés hátterében egy másik kortünet, az elmagányosodás is megtalálható, ami a szülőkhöz való erősebb kötődésben és a kortárs baráti kapcsolatok fellazulásában is tetten érhető. Tóth Olga 22-27 évesek körében végzett, 2002-es vizsgálata során kiderült, hogy a megkérdezett nők és férfiak kétharmadának elsőrendű - és jobbára egyetlen - bizalmasa az édesanyja. Érdekes módon a teljes leválás a legalacsonyabb végzettségűeknél a legjellemzőbb. A kortárs kapcsolatok, a bulizós életmód, az együttes lézengés távolról sem jelent bizalmas kapcsolatokat - csupán annyit, hogy alkalmilag van kivel elmenni szórakozni.
A nagyvárosi szinglik túlnyomó többségének a felmérések szerint volt már tartós párkapcsolata, ami megszakadt. Újabbat kötni pedig - pláne egy-két csalódással terhelten - egyre nehezebb. Ez persze nemcsak a szingliknek okoz gondot. Az érvényesülés egyre keményebb feltételei bárkiből könnyen csinálnak tartós szinglit. A társadalom - Utasi Ágnes megfogalmazása szerint - ma többre értékeli a gazdasági sikert és a presztízst, mint a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatokat. S ezt a férfiak házassághalogató magatartása éppúgy tükrözi, mint a nők ambícióinak a növekedése.
Ez a fajta elmagányosodás, a szingliszindróma egy összetett társadalmi jelenség. Nem pusztán az emancipáció következménye, hanem a párkeresési szokások jelentős megváltozása is megtalálható a hátterében - hangsúlyozza Kőrössy Ágnes. A szakember egyenesen azt állítja, hogy a házasság válságának egyik tünete ma épp a szinglilét.
„Mikor megismertem Gyurit, nagyon beleszerettem - mondja a 34 éves Andrea -, nem érdekelt az sem, hogy családos. Éreztem: nekem ettől a férfitól gyerek kell. Nem izgatott, hogy egyedül fogom felnevelni. Született tőle egy kisfiam. Gyuri és a felesége rendesek, a mai napig segítenek, összejárunk a gyerekekkel. Nemrégiben hazajött Svédországból Gyuri életének gyerekkori nagy szerelme, odakint elvált, és hozta két gyermekét is. Most az a helyzet, hogy újból összeálltak a Gyurival, aki most már három család között osztja meg az életét.”
Egy torz szerelemkultusz tombol és rombol, ami korábban ismeretlen volt - véli Kőrössy Ágnes. A fiatal szociológusnő szerint csak ezzel magyarázható, hogy negyvenéves családos ismerőse azért válik, mert mindenáron szerelmes akar lenni. Pedig még nem találta meg a partnerét, cserélgeti, de annyira tombol benne a vágy, hogy otthagyja miatta a családját. Tény, hogy az érzelmi elhidegülés napjainkban elsődleges válóokká lépett elő. Óriási nyomás nehezedik az emberekre, már az egészen fiatalokra is, hogy életük végéig szerelmesnek kell lenniük. Korra, nemre való tekintet nélkül hajszolják a boldogságot, még a serdülők is utolsó senkinek érzik magukat, ha nincs valakijük. Ilyen korábban nem volt.
„Ma a szerelmi házasság a trend, de nagyon keveset tudunk arról, amit szerelemnek hiszünk. Az emberek azt gondolják, hogy ha szerelmesek, az örökké tart - taglalja a szakember. - Pedig kimutatható, hogy maximum két éven belül az érzés biztosan elmúlik. A szerelemre gyúlás készsége személyiségfüggő is, másrészt biokémikusok szerint körülbelül tízévente szerelemhormont termel a szervezetünk, ilyenkor állítólag bárki iránt könnyebben fellobban az ember. Persze ideális esetben ez az érzés a házastárs felé is irányulhatna.”
A teljesen torz felfogás gerjesztésében a média élen jár, de az is igaz, hogy a mai húszas-harmincas generáció szülei voltak az elsők, akik már azt adták át, hogy a partnerválasztás nem feltétlenül egy életre szóló döntés. Mit csináljon tehát az a harminc év körüli szingli, aki nem szerelmes, de belenevelték, hogy csak szerelmesen szabad férjhez menni? Vár és görcsöl - ami még jobban elrettenti a férfiakat. Vagy végül kompromisszumot köt, és szerelem nélkül megy férjhez. Emiatt viszont életre szólóan mártírnak érezheti magát, és hajlamossá válhat az összes családi problémáját is ezzel magyarázni. Pedig nagyon könnyen lehet, hogy sokkal jobban járt, mint azok, akik szerelemből házasodtak - jegyzi meg a szociológus. Merthogy akkor lesz hosszú távon boldog, ha jó a kapcsolata, és nem akkor, ha szerelmes. Ennek mikéntjét, az erre való felkészítést pedig az iskolai oktatás részévé kellene tenni, a lényeges információkat a mai fiatalok otthonról már nem kapják meg.
„Nem vagyok szerelemellenes, sem konzervatív, de azért érdemes belegondolni: több ezer évig működött és tartósabbnak bizonyult a szülők házasságszerzése - mondja Kőrössy. - Most egy teljesen új jelenség alakult ki, amely láthatóan sok gondot okoz, a meglévő családok szétesését idézi elő, az újak kialakulását pedig megakadályozza. Egyelőre irtózatosan nagy a káosz, és nyomokban sem látom a megoldást.”
2005. 03. 04. (IX/9)
