Ahhoz, hogy munkánkat folytatni tudjuk, az Ön támogatására is szükségünk van. Most futó akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetés mellé ajándék Hetek maszkot adunk. Részletek és a teljes nyeremény lista itt: www.hetek.hu/elofizetes
Ez egy véleménycikk.
Ha a házasság, a családok és a gyermekek védelme nemtelen ideológiai háború, akkor mit mondjunk a homoszexuálisok, leszbikusok, transzneműek és az egyéb szexuális irányultságú emberek évtizedek óta zajló törekvéseire? Amelyeket hiába öltöztetnek emberi jogi köntösbe, kisebbségi „szabadságharcként” beállítva azokat, a tény tény marad: itt nem veleszületett adottságokról van szó mint a nem, a bőrszín vagy az etnikai hovatartozás, hanem választott életmódokról, szexuális preferenciáról. Ez nem azt jelenti, hogy akkor semmi gond nincs azzal, ha valakit az életmódja miatt megvernek, és nem is arról van szó, hogy bűncselekményként kellene kezelni két felnőtt szabad szexuális kapcsolatát. De ugye a viták nem is erről szólnak.
Az úgynevezett Gay Manifesto-ról korábban itt írtunk részletesebben.
Hanem arról, hogy lehet-e még használni a nő kifejezést, vagy helyette a menstruáló emberek a helyes forma; átmeneti identitásválságnak kell-e tekinteni, amikor egy hatéves lány fiúnak képzeli magát, vagy inkább operálni kell; elfogadjuk-e még, hogy a gyermekek számára a legideálisabb egy férfi és egy nő gondoskodása alatt felnőni, vagy ezt az ősi tapasztalatot hanyag mozdulattal a kukába dobjuk; szükség van-e még apákra, vagy a géntechnológia révén a nők akkor „gyártanak” gyereket maguknak, amikor akarnak; és persze arról, hogy nevezheti-e még magát kereszténynek valaki, aki a Bibliára hivatkozva azt állítja, hogy a „férfiak férfiakkal való fertelmessége” bűn, vagy gyűlöletbeszédért börtönbe kellene csukni. Ha valaki számára túlzásnak hatott volna a bevezetőben idézett Gay Manifesto, akkor ki kell ábrándítanunk, a melegnek nevezett homoszexuális mozgalom céljai kezdenek megvalósulni: egyre több országban iktatják törvénybe az azonos neműek házasságát; menő a „férfiak közötti szerelem bátorítása” (érzékenyítés); és gőzerővel zajlik a „családok eltörlése”, hiszen,
ha bármilyen felállást családnak nevezhetünk („a család az család”), akkor maga a fogalom veszíti értelmét.
Milyen érdekes, hogy a „haladók” a hagyományos családokat már bő harminc éve is a hazugságok, árulások és az erőszak melegágyának titulálták, nyilván azzal a stratégiai céllal, hogy azt leértékeljék, egyúttal fényezve saját „szabad” életformájukat. Ma ugyanezt halljuk: milyen alapon mondja bárki, hogy a „papa-mama-gyerekek” modell jobb, mint bármelyik másik, a lényeg, hogy szeretet legyen. Hát ez így nagyon gyenge érv. Egyrészt ebben az esetben az is család, amikor két férfi és egy nő áll össze és akar gyereket nevelni (hovatovább, az is lehet, hogy ott még több szeretet irányul a gyerekre), vagy akár a gumibabával frigyre lépő testépítő is családot alapíthat örökbefogadással. Szóval hol a határ? Másrészt abban azért aligha lehet vita, hogy a gyermek fejlődésének egy anya (nő) és egy apa (férfi) harmonikus kapcsolata (sőt: házassága) biztosítja a legideálisabb hátteret (a statisztikák szerint a házasság még mindig stabilabb intézmény, mint az élettársi kapcsolat).
Ez nem azt jelenti, hogy minden hagyományos család tökéletes, és hogy más családi formáknak (élettársak, mozaikcsalád, gyerekeiket egyedülállóként nevelő szülők vagy akár gyermek nélküli párok) ne lenne létjogosultságuk. Ugyanakkor ezek mind a hagyományos családból „származnak”, azok „kivételei” (és működhetnek kiválóan!). Az azonos neműek „házassága” azonban nem kivétel, hanem egy új intézmény, amely Istentől (vagy ha jobban tetszik, a természettől) nem kapta meg azokat a jogosítványokat, hogy egyáltalán az esélye meglegyen a reprodukcióra és a családdá válásra. Annak vélhetően külön lélektana van, hogy ezt a „problémát” az érintettek miért akarják kényszeresen, jogszabályok útján orvosolni, és fasizmust kiáltani ott, ahol erre az igényre nemet mondanak – a részletekbe most ne menjünk bele, de a belső bizonytalanságok és a gyermekek utáni vágy nyilván erős motivációs tényezők.
Az Alaptörvény családügyi módosítása tehát nem hódító háború – hanem önvédelem.
Nem megbélyegzés – hanem értékválasztás. Nem valakik ellen szól – hanem valakikért. Ez akkor is így van, ha a balliberális oldal globális egységfrontot igyekszik nyitni: az LMBTQ-életmód elismeréséért zajló háborúba berántanak mindenkit, aki arra jár, a fekete emberektől az egyedülálló anyákig. Ha már itt tartunk: az örökbefogadástól nincsenek eltiltva a magyar egyedülállók (még akkor sem, ha miniszteri jóváhagyásra van szükségük), viszont a kormány döntése legitim, ha a házaspárokat előnyben részesíti, és az azonos nemű párok előtt bezárja a kiskaput. Már csak azért is, mert elsősorban nem a szülőknek van joguk a gyermekekhez, hanem a gyermekeknek a (minél jobb hátteret nyújtó) szülőkhöz. Tegyük hozzá: érdekes módon a baloldali kormány sem látta jónak 2009-ben, hogy engedélyezze az örökbefogadást az azonos nemű párok számára, pedig megnyitotta számukra a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetőségét.
A társadalom alapintézménye ellen tehát háború zajlik, és örülhetünk, hogy nálunk még nem dőlt el. Szóval ízlelgessük csak, mert még lehet: „Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.” (…) „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”
2020.12.18. (XXIV/51)
