Ha a házasság, a családok és a gyermekek védelme nemtelen ideológiai háború, akkor mit mondjunk a homoszexuálisok, leszbikusok, transzneműek és az egyéb szexuális irányultságú emberek évtizedek óta zajló törekvéseire? Például a család elleni támadásokra, amely az utóbbi hónapokban Magyarországon is felerősödött, azzal a jelszóval, hogy „a család az család”, vagyis mindegy, kik alkotják, a lényeg, hogy szeretet legyen. Ha azonban bármilyen felállást családnak nevezhetünk, akkor maga a család fogalma veszíti értelmét. Akkor az is család, amikor két férfi és egy nő áll össze és akar gyereket nevelni, vagy akár a gumibabával frigyre lépő testépítő is családot alapíthat örökbefogadással.
Még mindig igaz: a gyermek fejlődésének egy anya (nő) és egy apa (férfi) harmonikus kapcsolata (sőt: házassága) biztosítja a legideálisabb hátteret. Ez nem azt jelenti, hogy minden hagyományos család tökéletes, és hogy más családi formáknak (élettársak, mozaikcsalád, gyerekeiket egyedülállóként nevelő szülők vagy akár gyermek nélküli párok) ne lenne létjogosultságuk. Ugyanakkor ezek mind a hagyományos családból „származnak”, azok „kivételei” (és működhetnek kiválóan!). Az azonos neműek „házassága” azonban nem kivétel, hanem egy új intézmény, amely Istentől (vagy ha jobban tetszik, a természettől) nem kapta meg azokat a jogosítványokat, hogy egyáltalán az esélye meglegyen a reprodukcióra és a családdá válásra.
Ennek kimondása nem fasizmus, hanem önvédelem.
2020.12.18. (XXIV/51)
