A Nyugat-Szahara függetlenségéért harcoló Poliszárió Front katonái egy ünnepségen. (Fotó: AP/Arturo Rodriguez)
A katonai szakíró – aki korábban a Magyar Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyét vezette, jelenleg az Óbudai Egyetem docense – sokrétű és alapos könyvében magyar szemszögből tárgyalja Észak-Afrika egyik hosszú ideje befagyottnak számító konfliktusát. A kereskedelmi szempontból fontos kikötőkkel és értékes foszfátlelőhelyekkel megáldott Nyugat-Szahara (korábbi nevén: Rio de Oro) 1976-ig spanyol gyarmat volt, ezt követően azonban nem vált függetlenné: Marokkó szállta meg. A hivatalos nevén Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság jelenleg ENSZ-felügyelet alatt áll – a teljes függetlenségről vagy a Marokkóhoz tartozásról egy népszavazás döntene, amit azonban hosszú ideje halogatnak a felek, akik nem tudnak megegyezni a szavazás részleteiben. Ebben az ENSZ-misszióban vesznek részt leghosszabb ideje magyarok: 1995-től rendőrök, 1999-től fogva pedig katonák.
A magyar érintettség azonban nem most kezdődött – derül ki Besenyő János kutatásaiból. Az Osztrák–Magyar Monarchia ugyanis 1899-ben majdnem megvásárolta Rio de Oro területét. Egy évvel korábban a spanyolok elvesztették a Kubáért vívott háborút, így több gyarmatukat is kénytelenek voltak átengedni a győztes Egyesült Államoknak, többet pedig áruba bocsátottak, hogy fedezzék a vesztes háború költségeit. Így kezdtek tárgyalni az Osztrák–Magyar Monarchiával is az 1884-ben megszerzett kis afrikai gyarmatuk eladásáról. Bár a spanyolok is elismerték, hogy a gyarmatot nem tudják nyereségesen üzemeltetni, a Monarchia részéről láttak fantáziát az üzletben. „A nagyok asztaláról lehulló morzsákat sem fogom veszni hagyni” – fogalmazott feletteseinek írt jelentésében Gilbert von Hohenwart gróf, a marokkói Tangerbe akkreditált konzul, aki szerint a spanyolokétól eltérő gyarmatosítási politikával a terület gyorsan felvirágozna, és jelentős hasznot hozhatna. Különösen jó lehetőséget látott a halászatban és az ehhez kapcsolódó tevékenységekben. Ezt a meglévő kikötők fejlesztésével, illetve újak létrehozásával, valamint halfeldolgozó telep létesítésével képzelte el. A Madridban szolgáló Victor Dubsky osztrák–magyar nagykövet azonban nem osztotta a lelkesedését, sőt több esetben is a projekt esetleges megalapozatlanságára, sikertelenségére hívta fel a döntéshozók figyelmét.
Egy magyar orvos fedett ügynökként a marokkói állampolgárságot is megszerezte, és páciense volt a királyi család egyik tagja is.
2020.07.24. (XXIV/30)
