Május végén nyújtotta be az Emmi az Országgyűléshez a köznevelési törvény módosítására vonatkozó javaslatát, amelynek középpontjában a pedagógusok fokozott védelme áll. A törvénymódosítás célja a pedagógusok bántalmazásának megszűntetése, biztonságuk garantálása, s ennek érdekében egy önálló rendőrségi szerv, az iskolaőrség felállítására kerül sor.
Az autószerelő szakmunkásképzőben hetente háromszor rájuk hívják a rendőrséget, többnyire drogproblémák miatt.
A részletekről Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője elmondta, hogy az intézkedés első körben mintegy 500 iskolát érint, ebből körülbelül 140-150 szakiskola. Az iskolaőr része lesz a tantestületnek, állandó jelleggel jelen lesz az iskolában – azokban az intézményekben, ahol a legsúlyosabb fegyelmi problémák vannak –, és vélhetően nyugdíjas rendőrök töltik majd be a posztot. Az iskolaőrnél fegyver nem lesz, de más kényszerítő eszközök lehetnek nála (bilincs, gumibot), és intézkedési jogosultsága is lesz erőszak megakadályozása érdekében.