Így volt ez az Osztrák-Magyar Monarchiában is, 320.000 zsidó vonult be, akik közül minden nyolcadik soha nem tért vissza. Érvényesült az egyenjogúság a hadseregben, noha létszámuk alatta maradt lakossági arányuknak, viszont a tartalékos tisztek 17-18 százaléka izraelita felekezetű volt. (Az első világháború hadügyminisztere, báró Hazai Samu is zsidónak született Rimaszombaton). Az egyenlő jog a hősi halálra a fronton maradéktalanul érvényesült, egy tábori rabbi az olasz harctéren 268 zsidót temetett el egyetlen véres napon!
Ezek után nagyon megrázta a zsidók közgondolkozást a háborús vereség, a forradalmak, az ellenforradalom következtében növekvő antiszemitizmus. Tragikusan zárta le a korszakot a trianoni békeszerződés, amely az egész országot – és benne a zsidóságot – valósággal sokkolta. A háború lezárásának sokat emlegetett fejezete ez a bizonyos trianoni döntés, amely a magyar zsidóságot is nagyban érintette, nagyobb részüket utódállamoknak juttatva. (A magyarságnak egyharmada került az utódállamokba, a háború előtti milliós zsidó lakosságnak több mint a fele!)
Az ország megcsonkításának veszélye már a háború végén felrémlett és más csoportokkal együtt ők is tiltakoztak ellene. A felekezet legnagyobb, legrelevánsabb lapja, az Egyenlőség azonnal felismerte a veszélyt. Biró Lajos a híres író-publicista, Ady barátja írja: „Ránk az a kötelesség hárul, hogy változatlan forró szeretettel, de sokszorozott önzetlenséggel siessünk minden áldozatot meghozni, melyet hűséges fiaitól a haza megkívánhat”. November 6-ra zsidó nagygyűlést hívtak össze a Vigadóba tiltakozásul a területek elszakítása ellen. Érdekes olvasni a beszámolót a napirendről és fogadtatásáról: „1. pont: A magyar zsidóság törhetetlen hűségnyilatkozata a magyar nemzethez. A 2. pont felhívja a külföldön élő hittestvéreket, harcoljanak a magyar integritás, a magyar állam becsületének védelme mellett. Őrjöngő taps.”
2020.06.19. (XXIV/25)
