Talpon maradhat-e a kapitalizmus magyarországi modellje? – ebben a kérdésben szervezett online beszélgetést a nagy múltú német szociáldemokrata Friedrich-Ebert-Stiftung Intézet budapesti irodája, illetve a baloldali Új Egyenlőség magazin.
A Pogátsa Zoltán közgazdász által moderált esemény első előadójaként Andreas Nölke professzor, a Goethe Universitat Frankfurt nemzetközi politikai gazdaságtan kutatója kiemelte: a kapitalizmusnak nagyon sok típusa létezik, gyakorlatilag minden országban másként valósult meg. Németországban például az állam által koordinált kapitalizmus az erős iparra, termelésre, a berendezések, műszerek, autók gyártására és exportjára támaszkodik. Az USA liberális kapitalizmusának meghatározói a technológiai cégek és az innováció. A feltörekvő országok régiójában (ahová Magyarország is tartozik) két modellt emelt ki, a visegrádi országok modelljét és az ettől teljesen eltérő kínai és indiai gazdasági modellt.
A visegrádi országokban a rendszerváltás után a kapitalizmusnak egy teljesen új rendszere alakult ki. Ezen országok a nyitás során nagy lelkesedéssel fogadták a kapitalizmust és gyakorlatilag korlátlanul megnyitották az országaikat, belső piacaikat, pénzügyi szektoraikat a külföldi cégek, multinacionális nagyvállalatok és bankok előtt. Ennek következtében a gyorsan megjelenő multik és a nagy arányban beáramló külföldi működő tőke a régiót Nyugat-Európa hátországává („összeszerelő üzemévé”) alakította. Míg a jól képzett és olcsó munkaerőre alapuló összeszerelés a régióban történik, a fejlesztés, az innováció, a termékek és üzleti rendszerek megtervezése az anyaországi központokban maradt – magyarázta a professzor. Ez a modell függőséget hozott létre, az országok ráutaltak lettek a külföldi működő tőke folyamatos beáramlására. Az önálló gazdasági stratégiák kidolgozása ezen „összeszerelő üzem” országok számára eléggé limitált.