Nem kizárt, hogy az LMBTQ-kérdés meghatározó pontja lesz az elkövetkező választási kampánynak, legalábbis úgy tűnik, a Fidesz–KDNP pártszövetség erre törekszik. Az utóbbi években nagyobb számban voltak jelen a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos témák a közbeszédben, mint korábban, gondoljunk itt például a Coca-Cola vitatott kampányára, vagy a coming outoló hírességek sorára. E miatt a Fidesz is úgy érzi, itt az ideje megnyilvánulniuk a kérdésről, s amiről a kormánypárt beszél, arról az ellenzéknek is nyilatkoznia kell. De vajon megtalálja-e az ellenzék a közös nevezőt a kérdésben, létre tudnak-e hozni egy, a Jobbikot és a Momentumot egyaránt magában foglaló tengelyt, ami egységes álláspontot képvisel az ügyben?
Annak ellenére, hogy a korábbi évtizedekben az MSZP meghatározó színe volt a politikai palettának, jelenleg nem sok vizet zavar. A szocialista párt által korszakváltás programjaként nevezett dokumentumban azt állítják, hogy a kormány az Alaptörvény-módosítások révén egyértelművé tette, számára csak a heteroszexuális, monogám házasságban élő, biológiailag termékeny személyek az értékesek. Ezzel összefüggésben már a 2019-es európai parlamenti választásra kiadott programjukban nyilvánvalóvá tették: egy „felvilágosult és jól működő Európában nincs helye szexizmusnak, rasszizmusnak, homofó́biá́nak, transzfó́biá́nak, vagy a kirekesztésnek”.
Az MSZP a kormány által indított gyermekvédelmi népszavazás kapcsán azon az állásponton van, hogy az csupán álnépszavazás, a Fidesz célja az emberek figyelmének elterelése a valós problémákról. Kunhalmi Ágnes szerint ez az a téma, amivel a Fidesz saját politikai táborát össze tudja tartani, míg az ellenzékét szétzilálja. Az ATV Start című műsorában a politikus elmondta, hogy hamis Orbán Viktor azon állítása, miszerint Brüsszel LMBTQ-aktivistákat akar küldeni az iskolákba és az óvodákba, sőt lassan ott tartunk, hogy a hagyományos biológiaórákat sem lehet majd megtartani. Kunhalmi arról már nem ejtett szót, hogy saját szövetségesük, a Momentum viszont beengedné a transznemű személyeket az iskolákba. A Baloldali LMBTQ Közösség néven ismert LMBTQ-szervezet az MSZP hivatalos munkaközössége, amely tagja az Európai Parlament PES (Party of European Socialists), Rainbow Rose-hálózatának is.