A 19–29 éves fiatalok pénzügyi hozzáállását és megtakarítási szokásaikat vizsgálta a K&H 2021. második negyedévében. A tavalyi – egészségügyi és gazdasági krízis által beárnyékolt – év után idén sokkal többen tudtak félretenni, pozitívabban is látják a jövőjüket. Kérdésünkre a K&H kommunikációs kampányfelelőse, Nagy Noémi elmondta, hogy a nemre, korra,
régióra, településtípusra, iskolai végzettségre és gazdasági aktivitásra reprezentatív kutatásban 300 fő vett részt. A vizsgált korosztály 35 százaléka nem esetlegesen, hanem minden hónap elején félretesz, ami a valaha mért legnagyobb arány, csakúgy, mint a megtakarítással rendelkező fiatalok száma: 58 százalékuknak van félretett pénze. A fiatalabbak spórolósabbak: a 19–25 év közöttieknek mindössze 14 százaléka nem takarékoskodik, az idősebbeknél ez az arány több mint a duplája, 31 százalékuk nem tesz félre.
A takarékoskodásnak szerteágazó céljai vannak: a fiatalok 49 százaléka ingatlanra gyűjt, de az utazás, autóvásárlás és az általános tartalék képzése is fontos számukra. Az átlagos megtakarítás 736 ezer forint, ami a tavalyi évben mért 649 ezer forintos rekordösszeghez képest is jelentős mértékben nőtt.