Napjainkban méltatlanul kevés szó esik arról a jelenségről, amit leginkább „családtervezési” vagy „fogamzásgátlási” szegénységnek lehetne nevezni, s ami alapvető oka a nyomor bővített újratermelődésének. Ez azt a szituációt jelöli, amikor egy nőnek nem áll a rendelkezésére elég anyagi forrás ahhoz, hogy a korszerű és egészséges családtervezési módszerekkel éljen, illetve rendszeres, jó minőségű nőgyógyászati ellátásban részesüljön.
Mindennek következtében egy a társadalom mainstream családtervezési normáitól egészen eltérő értékrend és életvezetési stratégia fog a legszegényebbeknél kialakulni. Ennek egyik jellemzője, hogy ebben a körben még mindig az abortusz számít a leginkább bevett családtervezési módszernek.
A probléma nyilván sokrétű: ma már külön fogalomként emlegetik az úgynevezett menstruációs szegénységet is, hiszen a nyomorban élő lányok, nők tömege eleve nem jut hozzá olyan alapvető higiéniai termékekhez sem, amelyek lehetővé teszik egy nő számára, hogy komfortosan, egészségesen, női méltóságát megőrizve élje meg a havi ciklusait. Akiknek ezek a javak természetesek, azok többnyire nem is feltételezik, hogy mindez sok nőtársuk számára megengedhetetlen luxus – a kirekesztettségnek ez is egy sajátos dimenziója.