hetilap

Ahogy a homoszexualitás propagálása mögött is egy tudatos stratégia áll – amely a vonatkozó fogalmaktól kezdve a jogszabályokig mindent felül akar írni, és ezt részben már meg is tette –, a biológiai nemek totális relativizálása sem véletlenszerű folyamat. Amikor már óvodáktól kezdve egyetemekig tanítják, hogy a nemi identitás teljesen fluid, és ha reggel férfinak érzem magam, de este nőnek, vagy egynek a rengeteg gender közül, az az önmegvalósítás csúcsa, akkor nem csoda, hogy teológiai magyarázatok is születnek erre. Az élet minden területére lőnek, egészpályás a letámadás. 

A kulturális frontvonal érezhetően a transzneműség felé tolódott el idehaza – nyilván nem függetlenül a gyermekvédelmi népszavazástól –, a Pride-on is szembetűnő volt a rengeteg transz zászló és a transz felszólalók előtérbe tolása. Ez az ideológiai nyomulás azonban éppen azoknak okoz súlyos károkat, akikért állítólag kiállnak: a nemi szerep diszfóriában szenvedő gyerekek és felnőttek egyre kisebb eséllyel jutnak szakmai alapú segítséghez.

Ehelyett gyakran téves valóságértelmezésükben megerősítve hormonkezelések és nemváltó műtétek irányába tolják őket – aminek nemegyszer szó szerint tragikus az eredménye. 

Olyan ez, mintha azt állítanám magamról, hogy 12 éves nigériai fekete bőrű lány vagyok (amúgy: 42, magyar, fehér, férfi), mire a pszichiáter kedvesen ajánlana néhány kezelést, amivel fizikailag is megerősíthetem az általam belül megélt identitást.

Lassan már nemcsak pszichiátert, hanem lelkészt is találnék, aki ebben támogatna.