Megjelent a világhírű amerikai influencer, Ben Shapiro műve magyar nyelven! Cikkünk a könyvről ide, további részletek és a megrendelés pedig ide kattintva érhető el.
A Pegasus-féle botrányok kiváló lehetőséget kínálnának arra, hogy végre mélyen és őszintén beszélgessünk arról, hogy a társadalmak miként mentek bele abba a dealbe, hogy a biztonságukért és kényelmükért cserébe a magánéletük utolsó cseppjéről is lemondtak, feladva az intimitás szabadságának utolsó szegletét is. De sajnos nem erről beszélgetünk, hanem arról, hogy na most végre bebizonyosodott-e, hogy Magyarországon diktatúra van. Hát nem.
A lapzártánkig közzétett cikkek alapján (lassan ezres nagyságrend) nincs kétséget kizárólag bizonyítva, hogy a szóban forgó célszemélyeket valóban megfigyelték-e, a magyar kormány figyelte-e meg őket, vagy ha mégis, ezt illegálisan tette-e, minden megalapozott gyanút nélkülözve. Egyszerűen ezekre a kérdésekre nem születtek tényeken alapuló válaszok, sőt ami információt megtudtunk a Pegasus-botrányról, azt is meglehetősen elfogult forrásból: részben az állítólag érintett újságíróktól, részben pedig olyan civil szervezetektől, amelyek politikai szempontból finoman szólva is ellentmondásosak. (A hazai sajtóban több cikkben feldolgozták, hogy a Soros-alapítványokhoz szorosan kapcsolódó szervezetekről van szó: például az Amnesty International, illetve a Citizen Lab.)