Néhány szám: 429 ezer, 319 ezer, 268 ezer, 200 ezer – olyan YouTube-videók nézettségi adatai, amelyekben közéleti influenszerek (a Partizántól Pottyondy Edinán és Juhász Péteren keresztül Osváth Zsoltig) Márki-Zay Péterrel vagy éppen róla beszélnek. A sort hosszan lehetne folytatni nemcsak a YouTube-on, hanem a Facebookon is jelentős, akár több százezres követőtáborral rendelkező véleményvezérekkel, akiknél a hódmezővásárhelyi polgármester nagyot ment – az előválasztási kampány során, sőt, már előtte is. Nem véletlenül jegyezte meg MZP az előválasztási győzelem bejelentésekor mondott beszédében, hogy „az internet népét megnyertük már”, és nem ok nélkül köszönte meg az influenszerek támogatását, többet név szerint is kiemelve.
A kampányát pártszervezet, kiterjedt országos hálózat, kitömött marketingbüdzsé nélkül sikerre vivő Márki-Zay Péter valóban sokat köszönhet azoknak a megmondóembereknek, akik megjelenési lehetőséget biztosítottak számára, és esetenként kifejezetten népszerűsítették a személyét. Ettől vélhetően nem független az a jelenség, hogy számos fiatal érezte úgy, hogy Orbán és Gyurcsány rendszerei után MZP lehet a megfelelő politikai alternatíva – azzal együtt is, hogy éppen Gyurcsányékkal együttműködve kell nekifutnia az országgyűlési választásoknak. Vajon mennyire játszhat majd szerepet a kampányban az influenszerhatás az ellenzéki oldalon – és mi lehet erre a Fidesz válasza?
Vona Gábor vlogger, a Jobbik egykori elnöke korábban szintén készített interjút az akkor még teljesen esélytelennek tartott Márki-Zay Péterrel. Szerinte a hódmezővásárhelyi polgármester aligha győzhetett volna az előválasztáson az influenszerek támogatása nélkül. „Ez kényszerpálya is volt a számára, hiszen még az ellenzéki média sem foglalkozott vele különösebben: ezeket a felületeket az ellenzéki pártok vagy éppen a Karácsony Gergely körül szövődő hálózat dominálta. A YouTube-ra, illetve a különféle megosztó, illetve közösségi oldalakra készült interjúkban ugyanakkor sikerült több alkalommal is jól szerepelnie, és ezzel megszólított egy olyan közönséget, amely itt éli az életét, és kormányellenes attitűd jellemzi, ám az ellenzéki pártokhoz sem kötődik szorosan. Ezeknek a közéleti árváknak nem is annyira Márky-Zay személyisége vagy programja tetszett meg igazán, hanem az, hogy kívülálló. Így ez a lehetőség lett számára a Jolly Joker” – magyarázta a Heteknek Vona. Hozzátette: