A Pál apostol szavait a homoszexualitás kapcsán idéző Päivi Räsänen első fokon történt felmentése azt jelenti, hogy az emberi szabadságjogok védőfalát még nem sikerült áttörni, de kétségtelen, hogy az áldozatok tekintetében működik a kettős mérce. Vannak egyenlők és egyenlőbbek. A Mi Hazánk Mozgalom például törvényesen bejegyzett – a parlamenti küszöböt közelítő – magyar pártként a kevésbé egyenlők közé tartozik: a Meta a kampányfinisben lőtte le a Facebook-oldalukat. Mi több, mindazoknak a felhasználóknak a profilját letiltotta, akiknek adminjoguk volt az oldalhoz.
Gondoljunk bármit a Mi Hazánkról, ez most nem lényeg – hiszen mi a biztosíték arra, hogy ez az önkényes véleményterror legközelebb nem ellenünk fog működésbe lépni?
Ahogy Hack Péter írja mostani lapszámunkban: „Az amerikai és nyugat-európai politikai, gazdasági és kulturális elit által az elmúlt évtizedekben szinte monopolhelyzetbe hozott „progresszió”-val megteremteni szándékozott „szabadság” azonban nem mindenki számára nyújt vonzó perspektívát.” Bizony. Ezt a gyökereitől egyre inkább elidegenedő Nyugatot bálványozó ellenzék pedig sokakat éppen ezért taszít.
A többit majd a szavazólapra írom.