Ellenzéki oldalról az egyik legegységesebb állásfoglalás a vasárnapi gyermekvédelmi népszavazás ellenzése, ami szerintük terelés a kormány részéről, hogy addig se kelljen valós problémákkal foglalkozni. A Momentum és a PM olvasatában a népszavazás ráadásul az LMBTQ-közösségek elleni gyűlöletkeltés. „Fideszes aberrált kérdésekre nincs értelme válaszolni” – mondta Márky-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje is a Partizán februári adásában, azt javasolva az ellenzéki szavazóknak, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson vagy szavazzanak érvénytelenül.
Mint emlékezetes, a gyerekvédelmi résszel kiegészített „pedofiltörvényt” az ellenzéki pártok közül egyedül a Jobbik szavazta meg tavaly nyáron, a többi párt bojkottálta a parlamenti szavazást.
Nagy kérdés volt és maradt, hogy a Jobbik ebben a témakörben mennyire lesz partner. „Nyilván a többi párt szeretné a melegházasság mellett letenni a voksát, mi pedig azt mondtuk, hogy elegendő az, hogyha egy bejegyzett élettársi viszonyt rendelkezésre bocsátunk. (…) A melegpárok vonatkozásában az örökbefogadást én nem tudom akceptálni. A gyermek számára legideálisabb közeg az az, hogyha van egy apa és van egy anya” – fejtette ki a Jobbik elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában január végén.