Egy idézettel kezdem a beszélgetésünket, amit az édesanyja, Sollich Júlia mondott Önnek a lágerben. „A gyönyörűség és a szörnyűség ugyanaz.” Én a regényét látom egyszerre gyönyörűnek és szörnyűnek.
– A szörnyűség és a gyönyörűség tulajdonképpen párban állnak az áldással és az átokkal. Az el nem fogadott áldás átokká válik. Az az átok viszont, amivel megküzdünk és rávesszük a Mindenhatót, hogy fordítsa el rólunk, áldássá lesz. Ézsaiás prófétának van egy gyönyörű imája: „Íme, áldásul volt nekem a nagy keserűség…” Végéremehetetlen titkai ezek a létezésünknek, de mégis a kezünkbe van adva, hogy szemben álljunk a szörnyűséggel, és ne sajátítsuk ki a gyönyörűséget. Számomra a regényírás ebben az értelemben is lelkigyakorlatnak bizonyult. Szembenézés azzal, hogy valójában miből is vagyok én, és mik volnának az életem valódi jelentései.
2022.12.22. (XXVI/51-52)
