László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint a Fidesz politikájának lényege, hogy minden létező közösséget jókra és rosszakra oszt. „Mindent, ami kívül esik Orbán Viktor kontrollján, azt ellenségnek láttatja” – fogalmazott. Szerinte azonban ezek a szereplők vagy nem is valóságosak (például a „magyar kultúrára törő migránsok”), vagy ha léteznek is, nem folytatnak semmiféle háborút Magyarország ellen (például Soros, Európai Unió).
„A hamis ellenségképekből logikusan következik, hogy a magyar választásokba való beavatkozásként láttatja akár a kormányát érő kritikát, akár a minden ország választásain megjelenő EBESZ-megfigyelőket, akik, ahogy a nevük is mutatja, semmilyen módon nem tudnak beavatkozni a választásokba, csak megfigyelni tudják. Kétségtelen, idén először jóval nagyobb létszámban érkeznek, mint korábban bármikor” – fogalmazott.
Ennek – vagyis a teljes körű missziós megfigyelésnek – a szakértő szerint négy főbb oka van: a Fidesz magára szabta a választási rendszert; olyan médiabirodalmat épített ki, amivel elérte, hogy magyarok milliói nem jutnak hozzá tényleges hírekhez, csak kormánypropagandához; 12 éve permanens kampányt folytat közpénzből, amivel az ellenzéki oldal nem tudja felvenni a versenyt; és teljes egészében figyelmen kívül hagyta az EBESZ 2018-as jelentésében megfogalmazott ajánlásokat.