Mind a négy békési választókörzetben a Fidesz–KDNP jelöltje lett a befutó 2018-ban – ez az eredmény azonban aligha ismétlődik meg idén. Nem csak azért, mert az összefogással jelentősen megnőttek az ellenzéki esélyek, bár ez is fontos körülmény. Már csak azért is, mert „matematikai alapon” négy éve is 2–2 lett volna az eredmény, ha az ellenzék egyetlen jelöltet indít a kormánypárti aspiránsokkal szemben. A helyzetet azonban a Fidesz–KDNP szempontjából az is bonyolítja, hogy Simonka György – országos jelentőségű – korrupciós ügye jelentősen megtépázta a kormánypárt népszerűségét – és nemcsak a választókörzetben, hanem megyeszerte is. Így jelenleg az is elképzelhető, hogy két körzetet is visz az ellenzék Békésben. De lássuk a részleteket!
A kormánypárt két választókerületben nyerhet biztosan, amelyből az első stabil befutó a hármas számmal jelölt körzet Gyula központtal, és egy régi indulóval,
Dr. Kovács József személyében. Az egykori gyulai kórházigazgató már 2010 óta az országgyűlés tagja, politikai pályáját és múltját tekintve a nagyobb botrányok eddig elkerülték, sőt az ellenzék körében is vannak szimpatizánsai. A ciklusai során egyetlen komolyabb botrány kerekedett a kerületében, a méhkeréki polgármester, Tát Margit korrupciós ügye, de az sem vetült a regnáló képviselőre, bármennyire is igyekezett az ellenzék ezzel megrendíteni a népszerűségét.
A vele szemben indított ellenzéki jelöltnek, a DK-s Leel-Őssy Gábornak csak Gyulán lehet esélye, az ismertsége is ide korlátozódik. Kovács József tehát várhatóan hozza a papírformát, és újra mandátumhoz jut.
A másik, a kormánypártok számára biztosan nyerhető körzetként elkönyvelt békési választókerület a kettes, amelyben a Fidesz színeiben az egykori kondorosi polgármester, Dankó Béla indul, aki szintén 2010-től parlamenti képviselő. A politikai pályafutását még önkormányzati politikusként kezdő képviselő neves elődje szárnyai alól nőtt ki, nevezetesen Domokos László jelenlegi ÁSZ-elnök volt a mentora. A Fidesz egykori erős embere, Domokos még mindig rajta tartja a hüvelykujját a helyi politika ütőerén. A jól értesültek szerint, ha letelik az ÁSZ-nál az ideje, visszatér Békésbe, hogy újra ringbe szálljon. Dankó Béla körzete igen simának tűnik, elkerülték a botrányok, sőt a Fidesz megyei megítélésére árnyként vetülő Simonka-ügyektől is sikerült távoltartania magát. Kihívója – egyben legnagyobb ellenfele a kondorosi polgármesteri tisztség tekintetében is – elődje, Dr. Kondé Gábor lesz, aki a DK színeiben indul a mandátumért. A térség beruházásai közül a legfontosabb az M44-es gyorsforgalmi út fejlesztése, amely meggyorsítja a fővárosba való eljutást. Dankó Béla és a megyei kormánypártok jelöltjei nem véletlenül büszkék erre, és remélik, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy újra megkapják a bizalmat a választóktól.
A megyeszékhely Békéscsabát és környékét öleli fel az egyes körzet, amire nagy eséllyel pályázik az Egységben Magyarországért jelöltje, Stummer János jobbikos honatya – legalábbis a közvélemény-kutatások alapján. A jelenlegi kormánypárti országgyűlési képviselő Herczeg Tamás, aki újrázni próbál, de a békéscsabaiak erősen megosztottak a személyét illetően. A kormánypárti politikus megítélése a választókörzetben finoman szólva is kritikus – a gyorsforgalmi útnál itt a választók jelentős része többet várt.
Stummer János – aki a képviselőség mellett az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke is – egy esetleges ellenzéki győzelem esetén Márki-Zay Péter mellett felelne a nemzetbiztonsági ügyekért. Az agilis, az egykori HÖK-botrány kapcsán elhíresült politikus mára felnőtt, felelős politizálást ígér. Nagy hiányossága ugyanakkor, hogy nem él a körzetben, sőt még a családja is itthagyta Békést, évtizedekkel ezelőtt. Bármilyen furcsa is, de az erősen lokálpatrióta „csabaiak” szemében ez bizony erős érv, ami akár a jelölt vereségét is hozhatja április első hétvégéjén. Ezt látja a Fidesz kampánycsapata is, és megpróbál mindent az „elszármazott” politikus ellen napvilágra hozni, amivel lejárathatja.
Ami az előzményeket illeti, négy évvel ezelőtt az ellenzék összefogás híján nem tudta nyerni ezt a körzetet, most viszont megvalósult az áhított többpárti összefogás, így komoly esélyt látnak a közvélemény-kutatók a jobbikos politikus győzelmére.
A helyzetet bonyolítja, hogy a jelenleg elérhető adatok szerint a körzetben tizenegy jelölt száll ringbe, akiknek nagy részéről azt sem tudták a választók, hogy léteznek.
A megye egyetlen körzetében valószínűsíthető a kormányzópárt veresége, ez pedig a dél-békési körzet, ahol az eddigi kormánypárti politikus, Simonka György nem indul újra a választáson. Mint ismert, a politikus ellen büntetőeljárás zajlik: bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolja őt az ügyészség. A Fidesz helyi szervezeteit az ügy megosztotta, demoralizálta, szétszakította, talán nincs is megfelelő jelző a közelmúlt eseményeire. Simonka egykori emberei ellene fordultak, hátba támadták, sőt ellene tanúskodtak, vagy másik országgyűlési képviselő szárnyai alatt találtak új kihívásokra és célokra. A milliárdos ügy, ahogy helyben emlegetik, nemcsak a Fidesz megyei erős emberét tette tönkre, de a körzetben a Fidesz renoméját is a mélybe taszította. Simonka utódja sokáig kérdéses volt, érthetően, hiszen szinte kilátástalan esélyei vannak a kormánypárti indulónak. Egészen az országos lista összeállításáig titokként kezelték a jelölt személyét, aki végül Erdős Norbert lett. Erdős tapasztalt és kipróbált politikusa a Fidesznek, aki jelenleg az Agrárminisztérium államtitkára – korábban volt EP-képviselő, országgyűlési képviselő és a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott is. Nem lesz egyszerű dolga a térségben, bár azzal nem vádolható, hogy ölbe tett kézzel várná a választásokat. Lemaradása a balosnak mondható körzetben jelentős, de mindennap kampányol, eseményről eseményre utazik, és igyekszik a Simonka okozta csorbát kiköszörülni.
Legnagyobb ellenfele ebben a körzetben a Jobbik helyi politikusa, Dr. Szabó Ervin lesz, aki már négy évvel ezelőtt is közel volt a győzelemhez, és valószínűsíthetően nyerte is volna a körzetet összefogás esetén. Jelen állás szerint nagy meglepetés lenne, ha a Fidesz jelöltje nyerné ezt a körzetet. A Viharsarokban azonban nem csak az időjárás kiszámíthatatlan – így biztosat csak április 3. után lehet majd mondani.