A Fekete Szeptember nevű terrorszervezet nyolc gépfegyveres tagja 1972. szeptember 5-én hajnali 4 óra 10-kor a kerítésen átmászva behatolt a Connolly Strasse 31. számú épületbe, és túszul ejtett 11 izraeli birkózót, illetve súlyemelőt. A terroristáknak könnyű dolguk volt, mivel semmilyen biztonsági személyzet nem volt jelen. Az épületek bejárata és a sportolók szobájának ajtaja is őrizetlenül nyitva állt. Az arcukat elfedő támadók megsebesítették az ellenállást megkísérlő Mose Weinberg birkózóedzőt és Romano súlyemelőt, akik a helyszínen életüket vesztették.
„Arra lettünk figyelmesek, hogy lövések dördültek el, majd nem sokkal később a rendőrség is megjelent a Connolly Strassén, ahol a miénk és az izraeli sportolók szállása is volt. Értesítettek minket, hogy ne hagyjuk el az épületet és a tetőteraszra se menjünk ki, mert veszélybe kerülhetünk. Azért mi csak kimentünk, mert szerettük volna tudni, hogy minek is lehetünk a részesei. Azt láttuk, hogy álarcos terroristák tárgyalnak a rendőrséggel, később tudtuk meg, hogy mi történt, és hogy mik voltak a terroristák követelései. Tekintve, hogy két nap múlva következtek volna a mi csapatversenyeink, minket közvetlenül is érintettek az események” – mesélte Schmitt Pál, aki a körülmények ellenére vívásban a dobogó legtetejére állhatott ezen az olimpián.
Dr. Hegedűs Csaba birkózó, aki szintén aranyérmet szerzett, tanúja volt a birkózóedző meggyilkolásának, sőt az közelről érintette.