Gulyás Gergely a legutóbbi kormányinfón többek között arról beszélt, hogy önkormányzati csőd esetén is működniük kell az alapszolgáltatásoknak, ha kell, a kormány beavatkozik, illetve végszükség esetén hitelt is vehetnek fel az önkormányzatok. Mennyiben bizalomkeltőek ezek a kijelentések a Főváros számára?
– Fontos leszögezni, hogy az önkormányzatoknál szétválik a működési és beruházási keret, beruházásra eddig is lehetett hitelt kérni kormányzati engedéllyel, működési hitel viszont nem volt. Az áram meg az élelmiszer mind működési pénzek, így értelmezve ez még nem jelent segítséget egyik önkormányzatnak sem.
Az alapprobléma az, hogy az önkormányzatok a Covidnak és a gazdasági válságnak köszönhetően ki lettek véreztetve - erről lehetne vitatkozni akár a kormány tagjaival, hogy mennyi volt ebből a kormányzati megszorítás, és mennyi a gazdasági válság, de az tény, hogy a kettő együtt elvette azt a szabad levegőt, amivel képesek lettünk volna gazdálkodni.
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Járt-e Jézus Indiában?
Hamis evangélium a Názáreti gyermekkoráról »