Fogalmunk sincs, ősztől hogyan lesz tovább, mivel alig van bevételünk, és az energiaárak mellett a szociális kiadásaink még inkább meg fognak ugrani. Eddig is spóroltunk, de van, amin nem lehet takarékoskodni: a bölcsőde, óvoda az állami fedezetből aligha fogja tudni kigazdálkodni a rezsit, a közvilágítás szüneteltetése balesetveszélyes, satöbbi. Úgy néz ki, elveszíthetjük sokan a munkánkat, lakhatási válság lesz, ráadásul szeptembertől építik le a közmunkaprogramot is, ami nálunk az aktív lakosság felét érinti. Megnő mindenfajta idénymunka, feketemunka jelentősége, és a családok egyetlen szobát fűtenek majd mindennel, ami éghető.
Az biztos, hogy állami kompenzáció nélkül mindenki fejre fog állni, az önkormányzat is” – sorolta kérdésünkre egy nógrádi ezer lelkes falu polgármesteri hivatalának alkalmazottja az energiaár-emelkedésekkel kapcsolatban.
Mint ismert, a kormány a járvány miatt nemcsak elvonásokat jelentett be, hanem az elmúlt másfél évben az önkormányzatokra, valamint egyes kisvállalkozásokra is kiterjesztette a rezsicsökkentést. Ezt idén júniusban felfüggesztette, azaz augusztustól már ők is piaci árat fizetnek a villamos energiáért és a földgázért.