Júniusban óriási merészségnek tartotta a Spirit Kiadó részéről, hogy nagy példányszámban adták ki az Ön életrajzi regényének első részét, mondván: kit érdekel ez a hétköznapi történet? Mit szól ahhoz, hogy könyvét szétkapkodták, és már a harmadik kiadásnál tart?
Az ATV-nek egyértelműen óriási szerepe volt a sikerben, hiszen a csatornának köszönhetően vált széles körben ismertté a könyv.
Szinetár Miklós (91) Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész. A Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója, a Magyar Televízió egykori elnökhelyettese. 1953–1960 között a Budapesti Operettszínház rendezője, majd főrendezője. 1953–2004 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1962–1990 között az MTV főrendezője, művészeti vezetője és igazgatója, végül elnökhelyettese. Két gyermeke van, Miklós és Dóra, felesége Hámori Ildikó színésznő, akivel 1973 óta élnek házasságban.