A Senki szigete azóta egyfajta szimbólummá vált a magyar olvasók körében: a megnyugvás, megbékélés, feltöltődés helye, ahová nem ér el a világ zaja, nyűgje, megannyi gondja.
Ennek szöges ellentéte a Sziget fesztivál, vagy hogy stílszerű legyek – a mindenki szigete, a hely, ahová minden augusztus közepén több százezren gyűlnek össze, hogy minden erejükkel bulizzanak egy nagyot.
S ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk, az ilyen gigantikus fesztiválokon kézzel tapintható a korszellem, annak minden kulturális, ideológiai és erkölcsi vetülete is. Idén is a popkultúra ikonjai mellett központi helyet töltött be a rendezvényen a genderőrület, amelyet leginkább talán az a brit fesztiválozó testesített meg legjobban, aki a magyar sajtó kérdésére azt találta mondani, hogy a „biológia manapság már irreleváns”, ha a férfiak és nők meghatározásáról van szó.
Érdekes kettősség ez, korunk nagy választása – hol találja meg az ember igazán a kikapcsolódás és feltöltődés forrását: a világtól ideiglenesen elvonulva, elcsendesedve, vagy a tömeggel együtt sodródva, az élvezetek csúcsra járatásával.
Amíg még van pár hét hátra a nyárból, én az előbbit javasolnám, megbecsülve, hogy a most szülinapos Magyarország egyelőre még, hála Istennek,
a béke szigete.