CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes
A héten fogadta el az országgyűlés az úgynevezett szuverenitásvédelmi törvényt, amely azt a célt hivatott elérni, hogy betömködje azokat a réseket, amelyeket kihasználva külföldről jelentősen lehet befolyásolni a magyar választásokat. Magát a szabályozást kiemelt vita övezte, többen diktatórikus lépésként tekintenek a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítására és jövőbeni monitorozó, javaslattevő tevékenységére, ám azt látni kell, hogy a világ több országában ennél még sokkal szigorúbb törvényekkel igyekeznek védeni szuverenitásukat a különböző nemzetek.
Szükség is van Magyarországon szuverenitásvédelemre, mert a nagyhatalmak, az utóbbi időben főként az Egyesült Államok, egyre intenzívebb és leplezetlenebb formában igyekeznek befolyásolni a magyar belpolitikát, társadalmat, kultúrát és jogi környezetet. Az a nemzet, amely a szuverenitását nem védi, sőt – bizonyos érdekek mentén – feladja, kegyetlen csapdába esik.