A fejlett országok körében, de még a kelet-európai régión belül is kirívó, hogy mennyire átjárhatatlanná vált mára a magyar társadalom. Évtizedek óta megfigyelhető trend, hogy egyre jobban csökken a társadalmi mobilitás, különösen a felfelé irányuló mozgás. Ez nemzetközi tendencia ugyan, de nálunk különösen bemerevedett a társadalmi hierarchia – ennek fő oka, hogy az elmúlt évtizedek során megnövekedtek a társadalmi egyenlőtlenségek, amiket a társadalompolitikai intézkedések nem tudtak megfékezni, sőt 2010 után még rá is erősítettek azokra, mindenekelőtt az oktatás-, adó- vagy családpolitika révén. Mindez azt jelzi, hogy Magyarországon a 21. században ismét eljutottunk oda, hogy döntő módon a származáson, és legkevésbé az egyéni kvalitásokon, azaz a tehetségen, szorgalmon múlik az emberek boldogulása – többek között ez derül ki a TÁRKI Társadalmi Riport 2022 című tanulmánykötetéből, amely a kutatóintézet kétévente megjelenő társadalmi helyzetjelentésének legújabb kiadványa.
A legfrissebb OECD (2018) adatok szerint Magyarországon nagyon alacsony a társadalmi mobilitás, akár a jövedelmet, akár az oktatást, akár a foglalkozást vesszük tekintetbe.
A kötet tanulmányai rámutatnak arra, hogy a rendszerváltás utáni évtizedekben egy olyan osztálytársadalom alakult ki, melynek a pólusain a különböző erőforrások, illetve az ezek hiányából fakadó hátrányok koncentrációja jellemző, s az elmozdulás fönt is, lent is szinte lehetetlenné vált. Az iskolai mobilitással foglalkozó elemzés az úgynevezett „ragadós” társadalmi padló és „ragadós” plafon jelenségének okát elsősorban az egyenlőtlenségeket újratermelő oktatási rendszerben látja. A nehezen leküzdhető társadalmi távolságot érzékelteti, hogy nálunk nemzetközi viszonylatban is hosszú idő,
2023.01.06. (XXVII/1)
