Szinte még el sem kezdődött az év, máris egy borzalmas hír rázta meg az országot, az okokról és következményekről pedig hosszú napok óta heves diskurzus zajlik a közbeszédben. Január 12-én Buda egyik kerületében leszúrtak három rendőrt, az egyenruhások pedig kénytelenek voltak fegyvert használni. A 29 éves Baumann Péter főtörzsőrmestert szíven szúrták, az ő életét már nem lehetett megmenteni. Másik két társa vérezve ugyan, de az őrjöngő férfi nyomába eredt, akit egy villamosmegállóban ártalmatlanítottak, láblövéssel.
Az illetékes szervek hamar leszögezték, hogy nem terrortámadásról van szó – az eset ennek ellenére igencsak aggasztó, hiszen a laikusok számára ismert, médiában megjelenő részletek arra engednek következtetni, hogy ilyen bármikor és bárhol megtörténhet. Az elkövető ugyanis – annak ellenére, hogy már volt múltja a hatóságoknál – szabadon élte világát Buda egyik legkedveltebb kerületében, pedig szomszédjai és ismerősei is erőszakos, kötekedő személyként jellemezték, aki már korábban is zaklatta a környezetét.
A 35 éves férfi letartóztatása után elismerte magáról, hogy alkalmi szerhasználó, és – bár erre még nincs hivatalos bizonyíték – valószínűleg a tragikus estén is hatása alatt volt valamilyen szernek vagy szereknek. Szemtanúk szerint ugyanis Sz. Szilárd démonoktól rettegve végigzaklatta a társasházat, ahol élt, és a rendőrséget is azért hívták rá, mert egy kalapáccsal megpróbálta rátörni az ajtót az egyik idős szomszédjára – állítólag azért, hogy megmentse a az általa képzelt veszélytől. Ezt követően értek ki az egyenruhások, a férfi egy ideig együttműködőnek bizonyult, az ezt követő drámai események pedig ismertek.