Nem olyan régen még Magyarországon is csak úgy lehetett új Bibliákhoz jutni a hívőknek, ha azokat valamilyen úton-módon külföldről becsempészték, padláson rejtegették. Az emberiség Biblia elleni küzdelme a mai napig tart, Svédországban megégették, Finnországban perelnek miatta, a mesterséges intelligencia újraírná, s vannak országok, ahol a mai napig börtön vagy még súlyosabb ítélet jár a birtoklásáért.
Pedig nincs fantasztikusabb és fontosabb könyv a világon, mint a Szentírás. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a rengeteg eltörlési, betiltási kísérlet ellenére csaknem kétezer éve változatlan formában olvashatjuk, évszázadok óta már magyarul is az abban leírt igazságokat, üzeneteket.
Az örömhír, amit tartalmaz, százmilliók számára jelenti a reménységet és hitet.
Éppen ezért gondoltuk, hogy viszünk pár Bibliát ajándékba azoknak az egyetemistáknak, akik a Libri(*) fóliázós döntése ellen tiltakozva, ingyen osztogatnak a járókelőknek LMBTQ-tematikájú könyveket. A gesztus nem maradt visszhang nélkül, de ez nem is baj. Sőt.
A Hetek munkáját eddig is az igazság megismerése és hirdetése határozta meg, és ezután is ez fogja.
(*) Helyesbítés: Tévesen úgy fogalmaztunk, hogy a Bibliát kapó egyetemisták a Libri fóliázós döntése ellen tiltakoztak. A Libri a megjelenést követően jelezte, hogy valójában a Fogyasztóvédelmi Hatóság 2023 júniusában könyvek nem megfelelő kihelyezése miatt megbírságolta a vállalatot. A határozatuk kitért arra is, hogy az érintett könyvek forgalmazása zárt csomagolásban és a többi terméktől elkülönítve kell, hogy történjen. A könyvek fóliázása tehát nem a Libri döntése, hanem törvényi előírás.