Egy ország ismerte meg az ön nevét 2010-ben, amikor elrabolták Szudánban és 91 napot fogságban töltött. Hogyan került oda?
1989 óta kötöttem az életemet szorosabban össze a békefenntartással. Részt vettem az első újkori békefenntartó misszióban, ami az iraki–iráni válságot volt hivatva kezelni. Ez egy ENSZ-misszió volt, tizenöt fős, rajtam kívül lengyelek voltak még az egykori szocialista táborból, és emlékszem, Nagy Imre temetése előtt egy nappal mentünk ki. Miután hazajöttem, a HM-ben éppen felállították a békefenntartással foglalkozó osztályt, annak tagja lettem. Utána három évet húztam le ENSZ színekben, ami gyönyörű volt. Ekkor lettem igazából szerelmes Afrikába. A világszervezetnek 16 afrikai missziója volt akkoriban, és én mint katonai iránytiszt három év alatt bejártam mind a 16 missziót. 2005 után ezt már civilben folytattam, Kongóban, az Európai Unió első védelmi reformmissziójában.
Milyen volt magyarként szolgálni ezekben a nemzetközi küldetésekben?