Ez egy véleménycikk.
A magyar nemzeti ünnepeknek van egy íve az év során, van nemzeti ünnepünk tavasszal, amikor az 1848-as forradalomról és szabadságharcról emlékezünk meg, van nemzeti ünnepünk nyáron, amikor az életmentő államalapítást ünnepeljük, ahol a magyarság a kereszténység útjára lépett, ami nélkül megszűnt volna létezni. Ősszel pedig, októberben, két ünnep is emlékeztet minket a hősökre, akik nélkül nem lennénk azok, aki vagyunk, az aradi vértanúké október 6-án, és október 23-án azoké a hősöké, akik a kommunizmus igáját akarták ledobni magukról, de újra elsöpörte őket a túlerő.
Mindeközben, ahogy néma csöndben megemlékezem ezekről a hős honfitársaimról, felmerül bennem a kérdés, hogy vajon miért nem emlékezünk meg ugyanígy Zrínyi Miklósról, Dobó Istvánról és az egri hősökről, Hunyadi Jánosról és Dugovics Tituszról, a nándorfehérvári ütközetről, de legalábbis a 150 éves oszmán-török uralom végét fémjelző karlócai békéről.
2023.10.27. (XXVII/43)
