Az iskola mottója a következő: „Hagyomány és fejlődés”. Hogyan esett erre a választásotok?
Már az 1300-as évek óta zajlik az oktatás a településen, azóta több, nagyon intenzív időszakot is átélt ez az intézmény. Amikor megismertem a II. Rákóczi Ferenc Iskola történetét és ezt összevetettem a jelen törekvéseinkkel, jött ez a mondat: „Hagyomány és fejlődés”. Ennek egyik oka, hogy az intézmény múltja óriási felelősségérzetet hozott létre bennem, hogy a munkámmal én is tovább tudjam öregbíteni és szolgálni az elődeim tevékenységét. Továbbá több olyan kollégám van, akik már diákként itt tanultak, majd pályakezdő tanárként itt kezdték a munkát, és azóta is itt dolgoznak. Feléjük is nagyon nagy felelősséget érzek, hogy ha ennyire ragaszkodnak, szeretik az intézményüket, akkor olyan munkát tudjanak itt végezni, ami őket is szolgálja és támogatja. Végül, de nem utolsósorban pedig felelősséget érzek a diákokért és a városért is. Célkitűzésünk, hogy minőségi oktatást kapjanak a gyerekek, valamint, hogy kötődjenek Hajdúsámson városához, hiszen a jövő szempontjából fontos, hogy szeressenek itt élni, és felnőttként ők is hozzátegyenek a város növekedéséhez.
Az egész iskolának nagyon kellemes hangulata van a falakon látható idézetek miatt. Mi célból és milyen szempontokat figyelembe véve választottátok ezeket?
Amikor 2013-ban elkezdtem itt tevékenykedni, elhatároztuk a kollégáimmal, hogy kihelyezzük ezeket az idézeteket a falakra, mivel a környezetnek van üzenete. A gyerekek rengeteget jönnek-mennek a folyosón, ezek az üzenetek pedig ösztönzik őket. Azt tapasztaljuk, hogy nagyon szeretik is ezeket. Az én személyes kedvencem: „Nincs lift a sikerhez, a lépcsőket kell használnod.”
Mi a legnagyobb siker számotokra, ha a diákok teljesítményéről van szó?
Vannak diákjaink, akik országos eredményeket érnek el, de nagyon büszkék vagyunk rájuk akkor is, ha itt tanulva, a saját képességeik szerint olyan dolgokat érnek el, amit más környezetben talán nem tudtak volna. Ha valaki befejezi az oktatást, szakmát tanul, megállja a helyét az életben, az önmagában is hatalmas siker.
Mi változott azóta az iskolában, mióta a Hit Gyülekezete a fenntartó?
Alapvetően nagyon sok minden változott azóta, akik régebben dolgoznak az intézményben, egyértelműen látják a folyamatokat. Azon azonban ők is meglepődtek, hogy habár a gyülekezet átvállalta az iskola fenntartói feladatát, támogatást nyújt az itt folyó munkához, de teljes szabadságot ad az intézmény számára, egyházi elvárások semmiféle formában nem lettek megfogalmazva sem a tanulók, sem pedig az itt dolgozók felé. Arra viszont közösen törekszünk a tanárokkal, hogy a gyerekek számára egy alapvető erkölcsi követelményrendszert fektessünk le és tartassunk be.
Szem előtt tartjuk továbbá azt is, hogy a fejlesztéseink a város érdekeit is szolgálják.
A fenntartóváltással egyidejűleg megfogalmaztunk egy olyan célkitűzést, hogy olyan intézményt szeretnénk üzemeltetni, ami a szülők és a város érdekeit szolgálja, ezért megkérdeztük őket, hogy mire lenne szükségük.
Hajdúsámson húsz éve város, de igazán sosem volt még középfokú oktatása. Megépítettük tehát a középiskola épületét, a képzés szerkezetét pedig a város vezetésével, illetve a szülők bevonásával határoztuk meg. Ennek nyomán alakult ki a gimnáziumi képzés és a szakképzés is. Később felmerült, hogy szerencsés lenne, ha már óvodáskorban megkezdődne a gyerekek felkészítése az iskolai évekre. Nagyjából ezzel egyidejűleg megkeresett minket az önkormányzat, hogy elvállalnánk-e a helyi óvoda működtetését is. Ennek már három éve, azóta a gyerekek már óvodáskortól a II. Rákóczi Ferenc intézmény részévé válhatnak.