Aktuálishetilap

Hetek hetilap vásárlás
Példamutató a kórházmisszió tagjainak munkája a korábbi főigazgató szerint
Az együttérzés a legfontosabb
Példamutató a kórházmisszió tagjainak munkája a korábbi főigazgató szerint

Dr. Jobbágy Lajos (balra) elismerő oklevelet vett át Sárközi Györgytől.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2024. 12. 18.
Néhány év alatt megtöbbszöröződött azoknak az egészségügyi intézményeknek a száma, ahol a Hit Gyülekezete kórházmissziója a betegeket látogatja. Egyre nagyobb az igény a szolgálatukra, az egészségügyi dolgozók ugyanis elképesztően leterheltek, az általuk megjelenített értékek pedig a betegeknek, az orvosoknak és az ápolóknak is sokat jelentenek.

MEGALKUVÁS NÉLKÜL! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

„Szaladjunk be a Semmelweis kórházba, látogassuk meg az egyik testvérünket, aki beteg, és járjunk végig egy-két osztályt is” – invitál Sárközi György, a Hit Gyülekezete kórházmissziójának vezetője, hogy a gyakorlatba fejest ugorva írjam meg a munkájukról szóló riportot. A lelkész öles léptekkel siet fel az osztályra, ahol először az ügyeletes nővért köszönti: „Jó napot kívánok, hogy tetszenek lenni? – Kicsit fáradtan, sok a munka – válaszolja a nővér. – Isten áldja meg önöket, nagyon fontos, amit tesznek a betegekért és értünk. A Hit Gyülekezete kórházlelkészi szolgálatától vagyunk, megengedi, hogy néhány jó szóval bátorítsuk a betegeket? – Igen” – feleli a hölgy, majd be is megyünk az egyik szobába.

A hátsó falnál fekvő beteghez lépünk először. „Jó, hogy újra itt vagytok” – mondja. Az állapota felől érdeklődünk, majd Gyuri buzdítja, hogy Jézus mennyire szereti és meg fogja segíteni őt. „Imádkoznátok értem?” – kérdi a beteg, akinek kilyukadt a vastagbele, ezért operációra vár. Még jó, hogy időben kiderült, hiszen ebbe könnyen bele is halhatna. „Persze” – mondja Gyuri, majd elkezdi. Ima után még néhány kedves szó és megjelenik a család, mi pedig másokhoz lépünk oda a kórteremben. Többeknek jut egy-egy buzdító szó, örülnek az együtt­érzésnek, aki elfogadja, imádkozunk is érte. Látszik rajtuk, hogy segít nekik a biztatás, az ima, az, hogy valaki a szeretet hangján megtöri a monoton óráikat a kórteremben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!