Félreértés ne essék, nem a Nyugat újbóli ostorozása következik, csak hát a Kelet „természetével” már jó ideje tisztában vagyunk. Most viszont az látszik, hogy az európai civilizáció olyan kiemelkedő vívmányai, mint a demokrácia, a választások, a jogállamiság a szemünk láttára válnak üres lózungokká, elhasznált, megtaposott kifejezésekké.
Mivé lett az Egyesült Államok a politikai fegyverként alkalmazott bírósági pereivel, a számonkérhetetlen techóriásaival és a meggyalázott déli határával? Mivé lett az Európai Unió a nyíltsisakos zsarolásaival, gazdasági fenyegetőzésével és birodalmi arroganciájú kommunikációjával? Mivé lett az ENSZ – amely a békét hivatott védelmezni és őrizni a világháborúk után, most pedig az alkalmazottai nemcsak hogy éltették az Izraelben elkövetett mészárlásokat, de többen még részt is vettek a szörnyűségek elkövetésében?
Mivé lett a világ, amelyben kampány folyik azért, hogy az emberek egyáltalán ne vállaljanak gyermeket, mert szerintük az csak boldogtalansággal jár?
Az elmúlt időszak hírei ugyan le is nyomhatnának bennünket, hogy reménytelenül lássuk a jövőt – ám ezek a pofonok sokkal inkább kijózanítóan hatnak. Végre kibújt a szög a zsákból, kivillant a fogak fehérje, tudjuk hányadán állunk. Nincs több kábaság, másnaposság.
Ebben a tisztánlátásban próbál segíteni a Hetek, amelyre az év elején záruló akciónkban most váratlanul sokan fizettek elő, köztük sok-sok új olvasónk. Köszönjük a bizalmukat, hogy ennyien fontosnak tartják a munkát, amit végzünk.
Isten áldja önöket!