hetilap

Boldogan teltek a fiatal évei, és mit sem törődött azzal, hogy a világban milyen halálos geopolitikai feszültségek bújnak meg a gondtalan hétköznapok mögött, arról meg pláne nem tudhatott, hogy egy gonosz diktatúra vezetői milyen ördögi terveket szőnek a sorsa felől.

Fogalma sem volt az egészről.

Aztán egyszer csak felgyorsultak az események, bekopogtatott a valóság a lipótvárosi lakásuk ajtaján, amikor német repülők jelentek meg az égen. Először örült, mert nem kellett iskolába menni. Aztán elszomorodott, mert a cukrászdába sem mehetett többé. Nem sokra rá elvitték az apját, a biztonságot nyújtó lakásból ismeretlen helyre költöztették, ahonnan naponta teherautóval vitték a Duna-partra azokat, akiknek ugyanannyi volt a bűnük, mint Áginak: a származásuk.

Az ő története is arra tanít bennünket, hogy a végsőkig ragaszkodnunk kell a békéhez, nem hagyhatjuk, hogy a háborús pszichózis magába szippantsa a gondolkodásunkat.

És hogy ragaszkodnunk kell a szuverenitásunkhoz, nem hagyhatjuk, hogy birodalmak döntsenek a sorsunkról. Hála Istennek Ági – több millió társával ellentétben – túlélte a borzalmakat, és ma már 91 éves Ági néniként emlékezteti a mostani generációt a béke fontosságára.