Amikor 1848 tavaszán égető kérdéssé vált, hogy a magyar nemzet képes-e önmaga megvédésére saját hadsereget kiállítani, az önkéntesek toborzásában óriási szerep jutott a cigány zenészeknek, akiknek a hegedűje többet ért minden szónál. Történészek szerint szinte valamennyi ‘48-as visszaemlékező fontosnak tartotta megemlíteni, hogy roma származású katonákkal – köztük tábori muzsikusokkal, fegyverkovácsokkal vagy épp honvédekkel – is szerencséje volt együtt szolgálni.
Pontos források híján nehéz lenne számszerűsíteni azt, hogy hány roma vehetett részt a harcokban. Egyes becslések szerint a mintegy 150 ezres magyar haderőben nagyjából háromezer, különféle szolgálatot teljesítő cigány származású katona lehetett. Ha így volt, akkor ez megfelelt az országos aránynak, hisz ami az összképet illeti, a 19. századi népesség-összeírások alapján az akkori, 13 millió lakosú Magyarországon 140 ezer és 270 ezer közé volt tehető a cigány kisebbség lélekszáma.
„A leginkább emlékezetes roma szereplőkké kétségkívül azok a zenészek váltak, akik közül sokan már kezdettől fogva a szabadságharc eseményeinek aktív résztvevői voltak. Ez nem volt új jelenség a magyar történelemben, hiszen már a Rákóczi-szabadságharcban is olyan cigány prímások, muzsikusok lelkesítették a katonákat, akik a szabadságharc leverése után külföldön is ismertek lettek, és nem hagyták feledésbe merülni a Rákóczi-indulót” – mondta el lapunknak Bársony János jogász, kisebbségkutató. Miként utalt rá, a 17. század elejétől egészen a 20. századig a cigány katonazenekaroknak a háborúkban és forradalmakban játszott hazafias szerepvállalása úgyszólván nemzeti hagyományunkká vált.
2024.03.14. (XXVIII/11)
