Aktuálishetilap

Hetek hetilap vásárlás
A családtámogatásokban nem lesz megszorítás
Történelmi mélyponton
A családtámogatásokban nem lesz megszorítás

Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix )

2024. 10. 03.
Soha nem látott mélyponton van a hazai születésszám, a tavalyi negatív rekordot is túlszárnyalva. A kormányfő nemrég a család­támogatások várható bővítését jelentette be: egyrészt a családi adókedvezmény megduplázását, másrészt a támogatott lakáshitelek könnyebb hozzáférhetőségét ígérte meg.

„Nehezebb időkben is ragaszkodunk a családpolitikai intézkedések bő­vítéséhez” – írják a kormányzati portálon, és a kormány megtartja ígéretét, hiszen miközben spórolási céllal rengeteg nagyberuházás állami támogatásának megvonásáról vagy csökkentéséről döntött, egyidejűleg a családtámogatások bővítéséről intézkedett és a minimálbér további emelését szorgalmazza.

Kutatások szerint mindkettőnek kimutatható hatása van a gyermekvállalási kedvre: a pénzbeni támogatások inkább a többedik, a foglalkoztatás és a bérek növekedése pedig főként az első és második gyerekek megszületésére lehet ösztönző hatással. Ez utóbbinak azért is van jelentősége, mert az első gyerekek egyre kevésbé akarnak megszületni, vagyis egyre jobban nő a gyermektelen magyarok száma: a 2022-es népszámlálás adatai szerint ma már a 40–49 éves nők 18 százaléka tartozik közéjük.

Negatív rekord

A népességfogyás megállíthatatlannak tűnik: a KSH tájékoztatója szerint 2024. január és augusztus között 51 463 gyermek jött világra, ami 10 százalékkal, 6017-tel kevesebb a tavalyi azonos időszak élveszületés-számánál. Egész évben folyamatosan csökkenő tendencia van, noha már tavaly is negatív történelmi rekordot döntöttünk a 85 225 születéssel – az 1900-ig visszavezethető hivatalos nyilvántartás szerint még soha nem született olyan kevés baba Magyarországon, mint 2023-ban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!