A Kinneret Kamarakórus fellépése, a kép jobb szélén Cornides Éva.(Fotó: FB / Kinneret Kamarakórus)
„Az alkohol utáni sóvárgás teljesen eltűnt az életemből, nincs szükségem újévi fogadalmakra sem – meghaltam az ital számára, s ennek immár 22 éve. Ott van a polcomon egy üveg ajándék bor, és nem érdekel” – mondta a Heteknek Cornides Éva, aki 42 évesen szabadult meg a többgenerációs súlyos alkoholizmusból. „20 éves koromtól kezdve úgy éltem, hogy az túlélhetetlen volt. Olyan mélységekbe süllyedtem, ahonnan emberi módon, pláne magamtól képtelenség lett volna felállni. Bár nem hevertem az utcán hajléktalanként, viszonylag polgári életem volt, de igazából semmi más nem érdekelt, csak az, hogy meglegyen a napi piaadagom, amivel estére totál kiüthetem magam” – meséli Éva.
A vidám, jól szituált, talpraesett hölgyről álmában se gondolná senki, hogy 30 éves korára már alkoholfüggő roncs lett. Az alkoholizmus Éva szerint ott mutatkozik meg, amikor az ember képtelen egy pohár ital után leállni, és addig iszik, amíg „be nem tompul”. Ebben mutatkozik meg, de nem ezzel indul.
„Édesanyám könyvelő volt, édesapám zeneművész és zenetanár, mindketten 1920-as születésűek. Mivel gyermekkoromban nem beszéltek nekem a múltunkról, a származásunkról, csak később tudtam meg, hogy aput 1944 őszén, 24 évesen a Zeneakadémia művészbejárójától hurcolták el munkaszolgálatra. A Balaton-felvidéken vonatsíneket hozattak helyre ezekkel a szerencsétlenekkel, s ő vékony csontú, fázós ember lévén egy gyapjú alsóruhát is felvett a novemberi hidegben. Amikor egy nyilas kápó ezt észrevette, nyakon öntötte őt egy vödör vízzel. Apunak ott kellett állnia vizesen a hidegben, és estére már nagyon beteg volt. Úgy tudni, hogy a halottakkal és a haldoklókkal együtt kirakták őket a táboron kívülre, s ő így tudott két társa segítségével megszökni” – kezd bele történetébe Éva.
2025.01.17. (XXIX/3)
