Négyévente üzen nekünk a lassan már önálló életet élő politikai elit. Négyévente van lehetősége a társadalomnak arra, hogy befolyást gyakoroljon a politikai események lefolyására. Ki lehet használni ezt az időszakot arra is, hogy a társadalom kifejezze vélekedését közös ügyeinkről, de az is biztos, hogy bizonyos politikai alakulatok ilyenkor kísérlik meg, hogy az országot saját képükre és hasonlatosságukra formálják. Sokszor nem is sikertelenül, persze, ha hagyjuk. Ez az időszak erről szól: mi formáljuk-e a politikát, vagy a politika formál-e át minket. A politikai üzenet átadásának legfőbb eszközei a jelmondatok. A választási kampány egyik hordozórakétája lehet egy jól eltalált, kifejező, szellemes szlogen. Habár az 1998 óta tartó permanens kampány talán kissé immúnissá tett bennünket ezen kampányeszköz irányába.
"Szlogen-Magyarország" négy évvel ezelőtti, Fidesz általi megalapítása óta a nemzeti nyelv helyét átvették a rendszeresen sulykolt politikai jelmondatok. Ma nem nyelvében, hanem szlogenjeiben él a nemzet. Vagy hal. Mert itt élni-halni kell. Most éppen halni nyelvben, élni szlogenben.
A delphoi jósda rejtett értelmű, sokértelm? mondatai dodonai felfogásában hangzanak el a jelszavak, amelyeknek mostanság nem volt más célja, mint elfedni a dolgok valóságos jelentését.
Ez sikerült is. A 2001. augusztus 20-i tűzijátékot hirdető plakáton virított a következő Kölcsey-idézet: "
a haza fényre derül". Ez a mondat ezen a plakáton ebben a szövegkörnyezetben azt jelenti, (felidézve a mondat első felét: "Hass, alkoss, gyarapíts!") hogy nemzetünk elérkezett a reformkorban indított alkotó küszködésünk csúcspontjára, a hazát fényre derítő, 2001. augusztusi tűzijátékra. Nemzeti létünk célja e tűzijáték maga. Az elmúlt négy évben uralkodó, Patyomkin-falvakat építő szlogenkormányzat így zülleszti le, üresíti ki, fosztja meg eredeti értelmüktől nemzeti nagyjaink generációkat alkotó tevékenységre ösztönző mondatait.
Szlogen-Magyarország már kissé kiüresedve tovább él a Fidesz választási plakátjának jelmondatában: "A jövő elkezdődött." A jövő egy szál klottgatyában áll a leáldozó nap sugára előtt – és sikolt.
A plakát tulajdonképpen egy freudi kiszólás. Jelzi az üzenetadó elbizonytalanodását, ugyanakkor tökéletesen kifejezi a társadalom jelenlegi közhangulatát.
A Valahol Európában cím? film éhező, kóbor kölyökcsapataira emlékeztető gyermeknek kellene számunkra a vonzó jövőt jelképezni, ehelyett Munch Sikoly cím? expresszionista képe idéződik fel bennünk, ahol a rettegés és szorongás a sikoltó fejben ugyanúgy kifejeződik, mint a vele összeolvadó tájban. Ez itt a freudi kiszólás. A választási plakát hiába próbál valamilyen optimizmust közvetíteni, ugyanaz a kép sugározza a neurózist és a szorongást, létrehozva ezzel a plakátoknál nem megengedett kétértelműséget, közvetítve az üzenetadó bizonytalanságát.
Ez megjelenik a választási gyűléseken is, ahol a magát különleges küldetéstudattal rendelkező, a jövő letéteményesének tartó párt képviselői a jövőt jelentő fiatalok helyett a 20. század megrázó történelmi eseményein hajótörött, skizofrén rétegekkel találkoznak, fiatalok pedig sehol. Ez persze annak a következménye, hogy a jövő beköszönte az elmúlt négy évben csak annyit jelentett, hogy vad szeánsz tombolt a múlt árnyainak felidézésére. Ezek a kísértetek pedig ma már h? kísérői a kormánypártnak a kampány-öszszejöveteleken is.
A jövő elkezdődött szlogen azt sugallja, hogy a társadalom befolyására továbbra sincs szükség a politikában,
a jövő beteljesíti önmagát. A projekt folytatódik, ezt bízzuk rájuk.
Persze bizonyos módon becsületes az ajánlat. Tudatják velünk, hogy amit itt elkezdtek, azt tennék a jövőben is. Tehát eddigi tapasztalataink alapján dönthetünk, hogy ennek a jövőnek legyen vége, vagy nem.
Az MSZP láthatóan azokat a kérdéseket célozza meg, amelyekben az elmúlt időszakban csak a hiányérzet növekedett. Választási jelszavaik – "Magyarország mindannyiunké!", "Velünk az ország!" – az ország lakosaival kötött szövetséget helyezik előtérbe. A demokrácia és a jólét megerősítését tűzik ki célul. "Még X nap és újra Önöké az ország!" szlogenjük arról szól, hogy a politikai elit és a társadalom közötti szakadék áthidalása a céljuk.
Az SZDSZ plakátjaiban a kormányváltó hangulatot lovagolja meg. A sokszor ötletes, laza plakátok kicsit kontrasztban vannak a párt ennél merevebb hétköznapi politizálásával, de az elmúlt négy év görcsei után csak üdvözölni lehet a közélet hangulatának javítására irányuló szándékokat. Mindamellett sajnos ezek a megnyilvánulások többször csak reflexszerűek, a társadalomnak szóló, igazi üzenet nehezen ragadható meg bennük.
Nem lehetne három szóval frappánsabban megfogalmazni a nyilas ideológia alapjait, mint ahogy azt a MIÉP választási plakátja teszi: "Megmaradni, gyarapodni, visszaszerezni." A "megmaradás" jelszóban megnyilvánul egy paranoid félelem az elveszéstől, a sokféleképpen értelmezhető "visszaszerezni" mozgósító jelleg? felszólítás pedig nagyon pontosan kifejezi azt, hogy a MIÉP ma Magyarországon és a környező országokkal való kapcsolatban a legkomolyabban bomlasztó, bizonytalanító, destabilizáló tényező. A "visszaszerezni" jelszó jelentéstartománya külpolitikai vonatkozásban egyszer már betöltötte "történelmi hivatását", amikor a legfőbb mozgósító ereje volt a Magyarországot a második világháborúba sodró irredenta politikának.
Másik oldalról pedig a zsidóság kitelepítéséhez és sokak Dunába lövéséhez az vezetett, hogy felheccelt tömegeket hatott át az a vágy, hogy olyan vagyonokat "szerezzenek vissza", amelyek soha nem voltak az övéik. A MIÉP plakátja a nyilas indíttatás nyílt felvállalása, esetleges választási térnyerésük pedig egy belpolitikai válság kezdetét, és a környező országokkal való viszony hidegháborús mérték? megromlását is jelenti.
Összefoglalva: a választási küzdelem jelszavaiban kifejeződik a politikai pártoknak az ország iránti felelőssége is. Vizsgáztassuk őket ne csak az ígéretek, hanem a felelősség szempontjából is!
2002. 03. 08. (VI/10)
