Ausztráliában 2004-ben a törvényhozás „egy férfi és egy nő” szövetségeként definiálta a házasságot, 2017ben azonban úgy módosították a törvényt, hogy „két személy” kapcsolata, így azóta azonos neműek is házasságot köthetnek. Milyen folyamatok vezettek a melegházasság társadalmi elfogadásához az elmúlt évtizedekben? Hogyan zajlott a közdelem a zsidó–keresztény értékrend mellett kitartó konzervatív társadalmi réteg és a meleglobbi között, és ennek milyen tanulságai vannak?
– Az elmúlt harminc évben nagyon komoly kihívások érték a zsidó–keresztény értékrenden alapuló családmodellt. Ausztráliában a legtöbb törvény a családokat támogatta, a kormányok családcentrikusak voltak. A meleglobbi körülbelül három évtizede indította el a programját az országban, a homoszexualitás széles körű társadalmi elfogadását megcélozva. Amerikai mintát követtek, és mivel már az elején nyilvánvaló volt, hogy az életmódjukat nem fogják tudni szalonképessé tenni a többnyire a zsidó–keresztény értékrenddel azonosuló ausztrál társadalomban, ezért a melegházasság kérdését diszkriminációellenes emberi jogi ügyként tálalták. Minden lehetőséget kihasználva, megszakítás nélkül, nagyon erőszakosan hirdették ezt a médiában, egyúttal támogatókat keresve a politikai pártok között. 2007-ben úgy gondolták, sikerült a többségi támogatást megszerezniük az akkori kormánypártban, de mind a kormányoldalon, mind az ellenzékben volt még elegendő konzervatív értékrendű politikus, így a törvénytervezet akkor még elbukott. A következő munkáspárti vezető azonban felkarolta a melegházasság ügyét, majd pár évvel később a konzervatív és a liberális párt is melegházasság-párti vezetőt választott. Ezzel gyakorlatilag elhárult a politikai akadály a meleglobbi elől, amely 2017ben elérte a célját. Fontos megértenünk, hogy a meleglobbinak volt egy jól kidolgozott stratégiája, soha nem adták fel a harcot, akkor sem, ha csatát vesztettek.
Az egyházi vezetők hogyan viszonyultak ehhez a küzdelemhez?
2020.06.26. (XXIV/26)
