A Hetek ünnepi előfizetői akciójában a nyomtatott és online hetilap csomagra előfizetők között több mint 80 értékes nyereményt sorsolunk ki. A fődíj egy Dacia Sandero személyautó. Minden az akció keretében előfizető olvasónk hetekes maszkot kap ajándékba. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.
Ráadásul, ha teljesen felhagynánk a hústermeléssel, akkor a termő- és legelőterületek 75 százalékát is meg lehetne spórolni, ugyanis a növénytermesztéshez kevesebb hely kell, mint a haszonállatok legeltetéséhez, illetve a takarmánytermeléshez. A Greenpeace szerint az ipari hústermelés a modern kori rabszolgasághoz is nagymértékben hozzájárul.
A zöldek ugyanakkor nem számítanak arra, hogy az emberiség, főleg a nyugati civilizáció fogyasztói társadalma felhagyna a húsevéssel. Ezért egy „kis” ráhatással próbálják elérni, hogy ha teljesen nem is sikerül kiiktatni, legalább jelentősen csökkenjen iránta az igény. A brit UK Health Alliance on Climate Change (UKHACC – Brit Egészségügyi Szövetség a Klímaváltozás Ellen) egy tanulmányt tett közzé november elején. Ebben több javaslatot is tesznek, ami azt segítené elő, hogy lassuljon a klímaváltozás. Ezek közül az egyik szinte lehetetlennek tűnik, ugyanis ahhoz az kellene, hogy mindenki főleg növényi eredetű tápanyagot fogyasszon. Mivel ezt valószínűleg csak több generáción át tartó „neveléssel” lehetne elérni, ezért a brit kutatók már azzal is elégedettek lennének, ha a felére csökkentenénk a húsfogyasztást.