A klub egyik legismertebb alapítójának Hans (vagy Kans) Gampert (Kampert) szokás tekinteni, aki 1899. október 22-én egy hirdetést adott fel egy helyi lapban ezzel a szöveggel: „Barátunk és társunk, Mr. Kans Kamper a Labdarúgó Szövetségtől, korábbi svájci bajnok, mérkőzéseket kíván rendezni Barcelonában, ezért kéri azokat, akik éreznek affinitást az említett sport iránt, lépjenek vele kapcsolatba kedden és pénteken este 9–11-ig”. A 22 esztendős svájci bankár édesapja üzletei miatt érkezett a spanyol városba, korábban pedig Franciaországban és Svájcban is rúgta már a bőrt. Felhívására 11-en válaszoltak, így bő egy hónappal később megalakult a klub a Solé Gimnáziumban. Első meccsüket egy angol kolónia ellen játszották, ahol 1–0-ra ki is kaptak Gamperék. Mivel amúgy is csak 10 emberrel tudtak kiállni és azok sem igazán focisták voltak – volt köztük például egy 47 éves sportlövő is –, a klub jövője máris megkérdőjeleződött a vereséget követően. Végül a frissen alapított FC Barcelona és az angol kolónia csapata egyesült 1899 decemberében, így a katalán csapat megmenekült – egyelőre.
Ekkoriban még nem volt spanyol országos bajnokság, így Gamperék a katalán bajnokságban indultak, amit egyre többször meg is nyertek. Igaz, az első évtized ennek ellenére sem volt zökkenőmentes, többször fenyegette például csőd a csapatot, emiatt a tagok áldozatos hozzájárulásaira is nagy szükség volt. Valaki az első labdákat hozta ajándékba, más egészségügyi felszereléseket tudott adni, de olyan is akadt, aki a klub alapszabályának lefektetésével írta be magát a Barcelona történelemkönyvébe. 1909-re a Barcelonának már 6 ezer férőhelyes otthona volt, egy évvel később pedig megszületett az a csapatcímer is, ami kisebb változtatások mellett a mai napig a gránátvörös-kékek logója. Apropó, színek. A Barcelona már a kezdetektől ezekben a színű mezekben játszott, igaz, az elején még fehér nadrággal.
a Barcelona a diktatúraellenesség, a nemzeti identitás és a demokrácia szimbólumává is vált.