A koronavírusról szóló hírek Magyarországon rendre olyan szalagcímekkel jelentek meg, melyek drámaian kihangsúlyozták a napi új fertőzések számát, és folyamatosan hallhatunk a globálisan összesített fertőzésszámokról is. A koronavírus hatása ugyanígy megjelenik a gazdaságban is, mely bizonyos szempontból rosszabb mutatókat produkál, mint a 2008-as hitelválság idején.
Rátekintve egy virtuális világtérképre, amelyen a koronavírus tér- és időbeli elterjedését tudjuk modellezni tavaly december óta, azt láthatjuk, hogy a kínai Vuhan tartományból a leghamarabb az Egyesült Államokba és Európa nyugati részeibe érkezett meg a vírus, vagyis azokba a régiókba, melyek gazdaságilag a legnagyobb súllyal bírnak ma a világban. Ez érthető: a légiforgalom ezen csomópontok között a legforgalmasabb. Míg egy járványmentes időszakban ez a mindennapinak mondható embertömegmozgás a gazdaság egészséges működéséhez járul hozzá, a vírus kipattanásakor a gazdaság számára egy durva gyomrost jelentett.
A kormányok legtöbbje, hogy fékezzék a vírus gyors elterjedését és elkerüljék a rövid idő alatt bekövetkező extrém fertőzésnövekedést, már az első hullám alatt különféle karanténkorlátozásokkal reagáltak a járványra. Akkor még arról is szóltak a hírek, hogy ezekkel az intézkedésekkel és a társadalom fegyelmezettségével a nyár elejéig kell csak kibírni a bezártságot, utána a csökkenő esetszám és a nyári meleg miatt a vírus visszaszorul. Ezen forgatókönyv azonban megbukott, és az egyre hosszabbra nyúló karantén, bár rengeteg emberéletet megmentett, elkezdte éreztetni a hatását a világgazdaságban. Ennek az eredménye lett az a morális kérdés, melyre a mai napig keresgélik a helyes választ az országok vezetői: mi a fontosabb, a gazdaság vagy egy emberi élet? Ha a szigorú karantén-intézkedéseket a második hullám alatt is bevezetik, akkor ennek milyen gazdasági hatásai lesznek közép- vagy hosszú távon? Elképzelhető, hogy bár sok ember megmenthető karanténnal a jelenben, a jövőben még több élet menne tönkre a gazdasági válság okozta depresszió, stressz és egy teljes élet megtakarításának elvesztése miatt.