A koronavírus-járványt sokan a globalizáció megbicsaklásaként értelmezték. Valóban, az egyes országok maguk döntöttek a járványügyi intézkedésekről, a lezárásokról, és amennyiben voltak közös tervek a fellépésre (lásd az EU vakcinabeszerzését), az a gyakorlatban sok bonyodalomhoz vezetett.
Visszatekintve azonban azt láthatjuk, hogy a Covidra adott válasz nagymértékben globális mintát követ. Az egyes országok szinte egyszerre vezettek be nagyon hasonló intézkedéseket: szigorú lezárások, maszkviselés, tesztelés, távoktatás, távmunka, gyorsított vakcinafejlesztés és -engedélyezés, gyorsított oltási programok, vakcinaigazolvány, a hullámok közötti, illetve nyári lazítás és ismét nyitás. Eltérések inkább a hangsúlyokban, részletekben voltak a nyugati világban (kivétel alig akadt, talán a svéd modell lógott ki a sorból), illetve abban, hogy mennyire volt fegyelmezett és felkészült az adott társadalom, milyen állapotban volt az ország egészségügyi rendszere.
Ezek a programok nem központilag, hivatalosan voltak ugyan vezérelve, de a nemzetközi média, a napi szinten érkező hírtömeg, a statisztikák, a járványügyi szakértők, a WHO, az eluralkodó bizonytalanság és félelem, a bevált vagy éppen nem bevált módszerek erős igazodási pontot jelentettek. Az egyes kormányok általában ugyanazon, kisebb kockázattal járó intézkedések mellett döntöttek.