Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
A skót kormány új LMBTQ+ irányelvei kapcsán petíció is indult, mivel – ahogy a kezdeményező, Janet Jess fogalmazott – az LMBTQ+ szervezetekkel egyeztettek a szövegről, a szülőket viszont kihagyták. „Megkérdőjelezzük ezen irányelvek jogszerűségét és erkölcsiségét. A gyermekek indoktrinációját (politikailag befolyásolt oktatását – a szerk.) kockáztatják azzal, hogy olyan vizuális képeket és olvasmányokat kényszerítenek az általános iskolás korú diákokra, melyeket még nem képesek teljes mértékben megérteni és felfogni” – írják a kezdeményezők, akik az új irányelvek visszavonása mellett a skót általános iskolákban elhelyezett „felvilágosító” poszterek és könyvek eltávolítását is követelik.
A gyermekkori nemváltás és az ahhoz kapcsolódó „aktivizmus” nyomán felvetődő társadalompolitikai és erkölcsi aggályok józan megítéléséhez az egyik legjobb példa Keira Bell ügye. Az angol hölgy tinédzserként döntött úgy, hogy fiú szeretne lenni, azonban átalakulása után ezt megbánta, és beperelte a klinikát, amely ebben segítette, arra hivatkozva, hogy nem kapott megfelelő tájékoztatást. A történet – Keira sorstársainak hasonló eseteivel együtt – intő jel mindazok számára, akik szerint a biológiai nem minden további nélkül megváltoztatható, és az ezzel kapcsolatos igényeket már gyermekkorban ki kell szolgálni.
Keira helyzete igen bonyolult volt. Saját elmondása alapján szinte a kezdetektől boldogtalan volt a gyerekkora. Mindössze ötéves volt, amikor a szülei elváltak, édesanyja súlyos alkohol- és mentális problémákkal küzdött, apja pedig nem igazán tartotta vele és húgával a kapcsolatot. Keira fiúk között találta meg a baráti társaságát, nem igazán érdekelték a lányos elfoglaltságok, illetve az öltözködés – azonban sosem volt problémája azzal, hogy milyen nemű. Pubertáskorba érve azonban egyre kényelmetlenebbül érezte magát: mivel fiúsabb volt a többi lánynál, nehezen élte meg a testében megindult változásokat. Mint számos kamaszodó fiatal, ő is depressziós volt és zavarodott. Ahogy egyre nőiesebbé vált, kevésbé tudott lépést tartani a fiúkkal, és sorban elveszítette a barátait. Édesanyja alkoholizmusa komolyabb lett, így elszigetelődött, ráadásul sokat költöztek: a beilleszkedési gondok miatt az akkor tizennégy éves lány magányossá vált. Bezárkózott és inkább az online térben élte az életét. Egy idő után észrevette, hogy a lányokhoz kezd vonzódni, de mivel sosem volt igazán kibékülve azzal, hogy két lány vonzódhat egymáshoz, úgy gondolta, valami baj van vele. Ekkortájt kérdezte meg tőle az anyja, hogy nem akar-e fiú lenni, ami addig meg sem fordult a fejében. Miután édesapjához költözött, annak akkori párja is ugyanezt a kérdést tette fel neki, és ez megadta a végső lökést számára, hogy fiú akarjon lenni. Úgy gondolta, a megfelelő hormonkezelésekkel igazi férfivá tud válni. Tizenöt éves korában eljutott a Tavistock and Portman NHS Trust klinika nemi identitásfejlődéssel foglalkozó szolgálatához, ahol elkezdődött a hosszú, fájdalmas átalakulás folyamata. Tizenhat évesen pubertáskésleltetőt, tizenhét évesen pedig hormonokat, különböző tesztoszterondózisokat kapott. Mivel még mindig nem volt elégedett az addig elért hatásokkal, húszévesen masztektómián (az egyik vagy mindkét mell műtéti részleges vagy teljes eltávolítása) esett át. Innentől azonban megindult a keserves megbánás és a vágy arra, hogy ismét nő lehessen, mert rájött, hogy amit tinédzserként, gyerekfejjel még megoldásnak hitt, arról felnőttkorára teljesen megváltozott a véleménye. Egy interjúban, amikor megkérdezték tőle, hogyan látja életének kezeléssel eltöltött szakaszát, így nyilatkozott:
2021.08.27. (XXV/34)
