Halljuk a Covid kapcsán, hogy az egészségügyi dolgozók leterheltek, kimerültek. Ön tudott pihenni?
– Én munkafüggő vagyok. Most azért már sokkal-sokkal lazább a dolog, de például a járvány alatt fix heteim voltak talán egy fél éven keresztül. Hétfőn mentőztem, kedd reggel leléptem, akkor szabadnapom volt, örültem, hogy szusszanhatok egyet, majd szerda reggel beültem a kocsiba, elmentem Hatvanba, és péntek, de inkább szombat, néha vasárnap reggel jöttem haza. A kórházban voltam akár három-négy napon keresztül folyamatosan. Fizikálisan persze igénybe vett a dolog, elfáradtam, de – azt gondolom – nem égtem ki ezekben a 420-440 munkaórás hónapokban. Láttam, hogy a kollegáim is elfáradtak, kimerültek, ami érthető is, hiszen rengeteg beteg volt, és nagyon sok negatív élmény ért minket. Ilyen mennyiségű halotti zárójelentést még nem írtam, ennyi rossz hírt családokkal még nem közöltem, hogy „meghalt, vagy hogy jöjjenek be, búcsúzzanak a szülőtől, gyerektől, testvértől, nagybácsitól, nagynénitől, mert meg fog halni”.
Már több mint harmincöt éve vagyok orvos, de ilyen nagy számban embereket meghalni még nem láttam. Olyan már többször történt, hogy egy-egy baleset helyszínén 4-5 áldozat is volt, de azzal szembesülni, hogy szinte minden nap, amikor dolgozom, két-három vagy akár négy embert is elveszítünk – ez azért nagyon-nagyon nehéz volt.
2021.08.27. (XXV/34)
