Mrs. America címmel az HBO-n futó minisorozat főszereplője egy konzervatív – nem is annyira – háziasszony, Phyllis Schlafly, aki az 1970-es években politikai aktivistaként olyan mozgalmat szervezett Amerikában, amely sikerrel akadályozta meg, hogy a Szenátus és a Kongresszus által elfogadott Equal Rights Amendment (ERA – Egyenlő Jogok Alkotmánymódosítás) életbe lépjen.
Az ERA célja az volt, hogy felszámolja a nemi megkülönböztetést nők és férfiak között tulajdon, munkavállalás, válás és más ügyekben, illetve felhatalmazza a törvényhozást, hogy ebben a szellemben jogszabályokat hozzon létre. Az önmagában pozitív felhangú kezdeményezés ugyanakkor a kritikusok szerint a természetes házasság és család szétverését szolgálta volna, és egy sor számukra hátrányos kötelezettséget is rótt volna a nőkre. A háziasszonyok például úgy érveltek, hogy egy esetleges háború esetén a nőket is ugyanúgy besorozhatják, mint a férfiakat. A feministák a nemi alapú megkülönböztetés mentén a homoszexuális jogokat is bele akarták venni a módosításba.
A szöveg eredetileg nem szól az abortuszról, de ennek liberalizálása lett volna a következő lépés, ha beiktatják a módosítást.