A Hungexpo közel 75 ezer négyzetméteres területén megvalósult nemzetközi kiállítás a vadgazdálkodás, a természetvédelem és a gasztronómia találkozása. 98 ország képviseltette magát előadóként, és közel 50 kiállítóként. Október első hétvégéjén rekord mennyiségű látogatót regisztráltak, 100 000 fő feletti volt a részvétel. A 20 napon át tartó grandiózus rendezvény nemcsak Budapesten, hanem több vidéki városban is várja az érdeklődőket.
Az esemény az 1971-ben megrendezett nemzetközi vadászati világkiállítás ötvenedik évfordulója alkalmából lett az idei évre időzítve, és közel két és fél éves szervezőmunka előzte meg. Kérdésünkre Kovács Zoltán, a rendezvény lebonyolításával megbízott kormánybiztos hozzátette, hogy az időpont kiválasztásában az évforduló mellett szerepet játszott a természetvédelem fontossága is – erre utal a kiállítás mottója is: „Egy a természettel”. Elmondása szerint fontos, hogy a radikális baloldal sokszor felületes és kampányszerű lobbija mellett megjelenjen egy szakmai és tartalmi megalapozottságra építő konzervatív mozgalom is.
„A teremtett világ védelme olyan parancsolat, kötelesség a konzervatívoknak, amit nem kell magyarázni”