A nagyjából 12 ezer km2-nyi szárazföld 2 nagy és 200 kisebb szigetből áll. John Davis angol felfedezőnek köszönhetően már 1592-ben felkerült a világtérképre. Nem kimondottan trópusi üdülőparadicsom, de halban gazdag áramlások és bálnavonulások útjában fekszik. Pingvinlesre egyébként szívesen jönnek turisták, és a helyiek egészen jól megélnek a halkereskedelemből is. A kőolajat kutató próbafúrások szintén ígéretesek.
Egészen az amerikai függetlenségi háborúig vöröskabátosok állomásoztak itt. Mikor átirányították őket a harctérre, a Rio de la Plata-i Alkirályság (Argentína elődje) kihasználta az alkalmat, és megszállta a szigeteket. Így azok 1823-tól Malvinas néven Argentínához tartoztak, mígnem 1833-ban az angolok visszafoglalták őket. Az argentinok tárgyalásokat kezdeményeztek, hiába.
A második világháború után Argentína újra megpróbált érvényt szerezni követelésének, ám az angol kormányok sorra elutasították. Hogy igazolják a korona fennhatóságának jogszerűségét, népszavazást rendeztek: szinte a szigetek teljes lakossága a Brit Nemzetközösség tagja akart maradni.